A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteken úgy döntött, hogy a Dél-pesti Centrumkórház – Országos és Infektológiai Intézet Szent László-telephelyén azonnal meg kell kezdeni a felszabadítható betegellátó kapacitások kiürítését, a betegek áthelyezését más egészségügyi intézménybe – tájékoztatott a Belügyminisztérium. A brit sajtóban közben megjelent egy gyógyult beteg naplója arról, milyen is valójában a koronavírus-betegség.
A Szent Lászlóban újabb ágyakat tettek szabaddá. Az intézkedés célja, hogy a koronavírusfertőzés-gyanús és a koronavírus-fertőzéses betegek megfigyelésére és kezelésére kijelölt Szent László-kórházban folyamatosan biztosítani tudják a szükséges helyeket – közölte a tárca.
Ha ne adj Isten Magyarországon is olyan gyorsan törne ki a vírus, mint Olaszországban, akkor rövid idő alatt sok beteg kerülhet kórházba.
Hirdetés
Nagy a baj Olaszországban
Az elmúlt huszonnégy órában csaknem ötvennel, 148-ról 197-re nőtt a halottak száma Olaszországban a koronavírus-járvány következtében. Az olasz polgári védelmi hatóság péntek este közölt adatai szerint a járvány fertőzöttjeinek száma elérte a 4636-t, a betegek több mint felét kórházban kezelik. A 197 halott átlagéletkora 81 év. A halálozási ráta 4,25 százaléknak felel meg, vagyis 1000 emberből 42 hal meg.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kínszenvedés a koronavírus-betegség
Közben a kínai Vuhanban élő, 25 éves brit Connor Reed-ről beszél a brit sajtó. A férfi angolt tanít egy kínai iskolában és még novemberben ő volt az első brit, aki koronavírussal fertőződött.
Akkor még nem is ismerte a világ a betegséget, nála is csak utólag bizonyosodott be, hogy elkapta a kórt, és nem mellesleg fel is épült belőle. A Daily Mail közölte most a visszaemlékezését. Ebből az derül ki, hogy a betegség csaknem egy hónapig tartott nála.
Hagyományos influenza tünetekkel indult, aztán leállt, majd pár napos pihenők után újra támadt. A 25 éves férfi a 12. napon volt a legrosszabb állapotban, erről így írt az Index összefoglalója szerint:
„Az influenza megújult erővel támadt újra. Nehezen lélegzem, a felkeléstől és a fürdőszobába kimenéstől már zihálok, és kifáradok. Izzadok, lángolok, szédülök, ráz a hideg. A tévé be van kapcsolva, de nem fogom fel. Ez egy rémálom.
Délutánra úgy érzem, fuldoklom. Soha nem voltam ilyen beteg. Csak kis kortyokat tudok lélegezni, és amikor kifújom, a tüdőmnek olyan hangja van, mint amikor egy papírzacskót gyűrnek össze. Ez nincs rendjén, dokihoz kell mennem. Az orvos tüdőgyulladással diagnosztizál. Ezért van ilyen hangja a tüdőmnek. Egy csomó vizsgálatra elküldtek, hat órán át tartott.” – írja a fiatalember.
A betegségének 22. napján még mindig vacakul van. Így emlékszik vissza: ”A tüdőgyulladás elmúlt, de úgy fáj mindenem, mintha átment volna rajtam egy úthenger. A homloküregem katasztrófa, a dobhártyám ki akar durranni. Tudom, hogy nem kéne, de a fülem belsejét vattás pálcikával masszírozom, hátha elmúlik a fájdalom.”
A leírás alapján nagyon szerencsések azok, akik apróbb tünetekkel megússzák ezt a fertőzést, akit elkap, láthatóan csaknem egy hónapra leteríti, még 25 évesen is. A fiatalember visszaemlékezéséből érthető, miért az idősek és a legyengült szervezetű emberek vannak veszélyben.
Kiemelt kép: illusztráció