Eltemették Bálint gazdát kedden délelőtt a Fiumei úti temetőben. Bálint György június 21-én reggel 100 éves korában hunyt el. Mint kiderült koronavírus okozta a halálát, ezért özvegye karanténba került, ennek végét várták meg a temetéssel. Bálint gazdát sok ismert ember, egykori kollégák, barátok kísérték el utolsó útján. A BudapestKörnyéke hírportál is ott volt a temetésen, folyamatosan beszámoltunk a búcsúztatásról.

Az egész ország által ismert és szeretett kertészmérnököt, írót és televíziós műsorvezetőt, Bálint György most júliusban lett volna 101 éves.

Bálint gazda özvegye és családja a ravatalnál
Szatmáry Kristóf, a 16. kerület fideszes országyűlési képviselője
Iványi Gábor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségi Egyházának elnöke búcsúztatja Gyuri bácsit
Sipos Jenő az MLSZ szóvivője és Nagy István jelenlegi agrárminiszter
Szabó Tímea a Párbeszéd frakcióvezetője és mellette Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes
Donáth László, evangélikus lelkész, az MSZP egykori országgyűlési képviselője
Kuncze Gábor az SZDSZ volt elnöke és Iványi Gábor lelkész is ott van a temetésen
Gurmai Zita, az MSZP politikusa
Kovács Kálmán egykori informatikai és hírközlési miniszter
Bálint György özvegye fogadja a részvétnyilvánításokat
Pásztor Béla Veresegyház polgármestere
Karácsony Gergely és felesége
Karácsony Gergely főpolgármestert üdvözli Pásztor Béla Veresegyház polgármestere
Lendvai Ildikó az MSZP korábbi elnöke
Gyuri bácsi urnáját parcellába helyezik
Gyuri bácsi özvegye

A Gyuri bácsi

Bálint György 1919. július 28-án született Gyöngyösön egy mezőgazdássággal foglalkozó, középbirtokosi családba, két lánytestvér mellé.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

1994. június 1-jén belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe, és az érdi körzet országgyűlési képviselője lett. Négy év után azonban lemondott erről a posztról, mert úgy érezte, a politika számára zsákutca. Döntését azzal indokolta, hogy ő a vidéket szerette volna képviselni, ám pártja inkább a nagyvárosokra, városokra koncentrált, és hiába próbálta politikustársainak átadni a tudást, nem igazán járt sikerrel.

Bálint gazda négyszer házasodott, első feleségével, János nevű fia édesanyjával kétszer is megesküdtek, másodszor 1972-ben nősült, felesége Mészáros Edit filmvágó volt, majd miután ő elhunyt, 79 évesen megkérte Récsey Antónia kezét, akihez több éves munkakapcsolat fűzte, hiszen a Mezőgazdasági Könyvkiadó szerkesztőjeként több könyvét is gondozta. 

Bálint gazda önéletrajzi könyve, a Keserédes éveim is közös munkával született. Ez 2002-ben jelent meg, majd 2019-ben egy újabb kötet követte, ennek Bánó András volt a társszerzője.

Fia és unokája sem törte meg a családi hagyományt, ők is kertészmérnökként végeztek, és remélte, hogy dédunokája is ezt a szakmát választja majd. 

Fotók: A temetésen készült helyszíni felvételek – Fotó: BudaPestkörnyéke/Bielik István