A BKV egyelőre nem közölte az ütközés során keletkezett anyagi kár pontos összegét, mert a villamosok bontása és bizonyos részeinek műszeres vizsgálata szükséges a károsodás mértékének megállapításához. A cégnek kézzelfogható bizonyítéka van arra, hogy a balesetet okozó villamosvezető rosszul lett, és nem a figyelmetlensége okozta az ütközést.
Leszaladtak a sínekről
A BudaPestkörnyéke.hu a helyszínről számolt be arról, hogy hétfőn este összeütközött két villamos Budapesten, a Boráros tér közelében. A baleset következtében mindkét villamos leszaladt a sínekről. Több mentőegység érkezett a helyszínre, és három súlyos, illetve három könnyebb sérültet szállítottak kórházba. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Súlyosan sérült a villamosvezető
A mentés során kiderült, hogy a hátulról érkező Combino villamos sofőrje súlyosan megsérült, hosszú időbe telt, amíg kiemelték az összeroncsolódott járműből. A 2026-os számú Combino járművezetőjét a tűzoltók szedték ki a fülkéből hosszú küzdelem árán. Először könnyű sérültnek jelentették, de később koponyasérülést állapítottak meg nála, így kórházba szállították.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Rosszullétre hivatkozott
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) információi alapján a sofőr a balesettel kapcsolatban rosszullétre hivatkozott. A villamosa garázsmenetes volt: a hátulról érkező jármű azért ment közel az előtte levő kocsihoz, mert a Mester utcánál, alig pár száz méter múlva kiállt volna a vonalról. Úgy tudjuk, a villamos vezetőjének ájulását a magas vércukorszintje okozta.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kézzelfogható bizonyíték
Lapinformációk szerint a cégnek kézzelfogható bizonyítéka van arra, hogy a balesetet okozó villamosvezető rosszul lett, és nem a figyelmetlensége okozta az ütközést.
Biztonsági berendezés
A német gyártmányú, közel 54 méter hosszú és 69,7 tonna tömegű Combinón kétféle időhatárral működik a biztonsági berendezés. Ha a vezető 4 másodpercen keresztül nem nyomja meg az éberségét visszaigazoló gombot az ülés karfáján, illetve nem érinti meg az erre a célra szolgáló lábpedált, a gép hangjelzést ad, majd, ha ezt követően sem történik semmi, további 4 másodperccel később intenzíven lassítani kezd és teljesen megállítja a szerelvényt – írja elemző cikkében a Telex.
Csúcsidőben, sűrű vonalon
A Boráros téri baleset ügyében azért kritikusak ezek a kérdések, mert az ütközés egy kifejezetten sűrű vonalon történt, ahol csúcsidőben másfél-kétpercenként követik egymást a járatok. Így, ha előzőleg éppen 50 km/órával, vagyis városon belül, a két megálló közt engedélyezett legnagyobb sebességgel halad egy Combino, akkor az automatikus lassítás megkezdéséig másodpercenként 14,8 métert, összesen pedig 150 métert tesz meg a teljes megállásig. Amikor kifejezetten lassan, mindössze 20 km/órával megy a villamos, mindössze 44 méter kell a vészmegállásig
Itthon nincs lehetőség a javításra
A december 19-én, hétfőn este összetört Combino villamosok szerkezeti állapotát jelenleg vizsgálják, de javításukra itthon nincs lehetőség. Egyelőre kérdés, hogy milyen módon lehet megmenteni a súlyosan sérült járműveket, hiszen nemcsak a hátulról érkező, illetve a megállóban várakozó szerelvény vezetőállása semmisült meg az ütközés során, de mindkét villamos alváza is javításra szorul.
Egymilliárd forint a becsült kár
A becsült előzetes kár megközelíti az egymilliárd forintot. A BKV egyelőre nem közölte az ütközés során keletkezett anyagi kár pontos összegét, mert mint írják, a villamosok bontása és bizonyos részeinek műszeres vizsgálata szükséges a sérült részek károsodási mértékének megállapításához, és a javítás, javíthatóság megítéléséhez.
Kártérítést kaphatnak a sérültek
A cég járműveiben keletkezett károkra nincs biztosítás, de vasúti felelősségbiztosításuk alapján a sérültek kártérítést kaphatnak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: a baleset helyszíne. Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/GK