Megölte feleségét, majd magával is végzett egy 78 éves férfi Kunfehértón – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn. A férfi vasárnap 18 óra körül kunfehértói otthonukban megölte a feleségét, majd ezt követően végzett önmagával is. Az ügyben emberölés miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Kórházban volt a nő
Az idős házaspár zárkózottan élt. Úgy tudni, mindketten betegeskedtek. A bakon.hu szerint két gyermekük van, egyikük egy közeli településen él, a másik a családjával egy távoli földrészen. A falbeliek elmondása szerint a tragédia előtt egy héttel az idős férfi arra panaszkodott, hogy a felesége kórházban van. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Rendőrök és mentőautók jelentek meg
Az utcabeliek elmondása szerint a tragédia napján, vasárnap este fél 7 tájban két mentőautó és két rendőrautó jelent meg a ház előtt. Akkor még sokan nem tudták, hogy mi történt, csak sejtették, hogy nagyon nagy lehet a baj.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Jöttek a helyszínelők
Később további rendőrautók érkeztek a ház elé, majd a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság forrónyomos csoportja és civil ruhás nyomozók jelentek meg a helyszínen, és rendőrségi szalaggal zárták le a ház előtti területet.
Megdöbbentek a helyiek
A település lakói megdöbbenéssel fogadták a hírt, sokan még mindig nem tudják elhinni, hogy ilyen tragédia történhetett a nyugodt, csendes faluban. A rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem közölt részleteket a bűncselekmény hátteréről. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Van segítség!
Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Krízishelyzetben lévő gyermek esetében kérjen segítséget a mobilról is ingyenesen elérhető 116-111-es telefonszámon vagy online chaten!
Forrás: illusztráció – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

