Sokan vettek fel kedvező kamatozású, Csok plusz hitelt. A kedvezményekért cserébe azonban számos feltételt kell teljesíteni, melyek megsértésekor büntetőkamattal növelten kell visszafizetni a kapott kamattámogatást. Most kiszámolták, hogy egy átlagos hitel esetében is sok milliós bírságot kell fizetni, ha nem érkezik meg a vállalt határidőre a kisbaba.

3 százalékos álomkamat

Számámos fiatal házaspár élt a 3 százalékos, vagyis rendkívül kedvező kamatozású Csok plusz hitellel. Budapest környékének ingatlanfejlesztéseit is jelentősen pörgette ez a hitellehetőség, hiszen ha négy éven belül érkezik egy újabb baba, akkor 10 millió forintot elengednek a tartozásból. Sok házaspárnál azonban nem érkezett meg időben a baba, nekik komoly bírságra kell felkészülniük. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Két óriási támogatás

A csok plusz kölcsönhöz két óriási támogatás kapcsolódik. Az egyik a kamat, amely a futamidő végéig legfeljebb 3 százalék lehet. A másik pedig, hogy a futamidő alatt született második gyerektől kezdve minden új baba után elengednek a fennálló tartozásból 10-10 millió forintot. Ezen kívül a futamidő alatt érkező első gyermeknél kérhető a törlesztési kötelezettség egy éves szüneteltetése is. 

Feltételek

A kedvezményekért cserébe számos feltételt is teljesítenünk kell, ráadásul ezek egy részének meg kell felelnünk a kölcsön teljes futamideje alatt. Ha ezeket megsértjük, akkor a kapott kamattámogatást vissza kell fizetnünk, sőt a tartozáselengedést is rendeznünk kell az állam felé egy összegben. Ráadásul mindezen tételekre még büntetőkamatot is fizetnünk kell – írja a Bankmonitorra hivatkozva a 24.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Jegybanki alapkamat

Hogyan kell megállapítani a büntetőkamatot a csok plusz esetében? A jogszabály erről annyit mond ki, hogy a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt értékének megfelelő büntetőkamatot kell fizetni pluszban. A futamidő alatt az alapkamat változásának megfelelően kell időarányosan a büntetést számolni.

26 millió forintos átlagos hitelösszeg

Egy példán keresztül bemutatták, hogyan alakulhatnak ezek a dolgok. Induljunk ki abból, hogy 26 millió forintot – ez az első negyedév igényléseinek átlagos hitelösszege – igényelnénk 20 éves futamidőre, az általunk fizetendő kamat fix 3%. Egy meglévő gyermek mellé vállalnánk még egyet, de a baba sajnos nem érkezne meg a vállalási határidőre, azaz a 4. év végére.

4,5 milliós támogatás

A csok plusz teljes kamata egy 2024. májusi igénylés esetén 7,48 százalék, ebből 3 százalékot megfizetünk, azaz 4,48 százalék a kamattámogatás. Ebben az esetben a 26 millió forintra összességében 4 519 224 forint kamattámogatást fizet az állam, ezt kell mindenképpen visszafizetnünk. Na de mekkora a büntetés még rá? Ennek modellezésére inkább az elmúlt 4 év alapkamat változásaiból indultak ki. A büntetés szempontjából azt tételezték fel, hogy 2020. júniusában indult a kölcsön és idén májusban telik le a 4 év.

Összesen 5,7 millió forintot kell visszafizetni

Így kalkulálva a büntetés 1 233 319 forint lenne, vagyis egy összegben 5 752 543 forintot kellene visszafizetnünk a 4. év végén, illetve az azt követő 120 napon belül. Azoka a családok, ahol valamiért nem érkezett meg a bevállalt baba, jelentős bírságra számíthatnak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció