“Az utóbbi egy-két hónapban voltak már gondok Dániel légzésével. Voltak kisebb fulladásos problémái” – mondta az ATV Start című műsorában hétfő reggel Karsai Péter. Amint arról beszámoltunk, szombat este meghalt Karsai Dániel alkotmányjogász, aki több, mint két évig küzdött a gyógyíthatatlan betegséggel. Egész betegsége ideje alatt azt szerette volna, ha Magyarországon is legalizálják az aktív eutanáziát.

Rohama volt Daninak 

Az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász testvére felidézte a végzetes napot. Péter azt mondta, hogy szombaton, amikor 3/4 négy körül megérkezett hozzá, éppen akkor kezdődött egy, szokásosnak mondható légzési nehézség. Ezt perceken keresztül nem tudták kezelni az ápolónővel sem, azért úgy döntöttek, hogy mentőt hívnak.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kórházba vitték a mentők

A mentősök „elképesztően szakszerű munkát végeztek”, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy stabilizálják a légzését. Sajnos azonban Dániel sokáig nem volt szállítható állapotban, így csak nyolc óra körül értek be a kórházba.

Lélegeztetőgépre tették 

„Egyeztetve az intenzív főorvos úrral, teljesen világossá tette számomra, hogy Danit lélegeztetőgépen kell tartani, nem lehet visszahozni ebből az állapotból. És Dani egy olyan két órával később elhunyt” – mondta Karsai Péter, aki teljesen biztos abban, hogy „Dani ezt már nem akarta volna innen folytatni”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Közös emlékezést tartanak 

A testvér a műsorban azt is elmondta, hogy fél évvel ezelőtt, Dani közjegyző előtt, lemondott arról a lehetőségről, hogy lélegeztetőgépre tegyék. A beszélgetésben a testvér azt is felidézte, hogy amikor két évvel ezelőtt Dániel először beszélt szűk családi körben a betegségéről, azt mondta, hogy nem akarja megvárni azt, hogy már nem tud magától étkezni vagy lefürdeni. „Bőven túlléptünk ezen” – szögezte le Péter, és elmondta azt is, hogy a legszűkebb baráti körrel, akik segítettek a testvérének a betegsége alatt a héten összejönnek, hogy kibeszéljék magukat, és terveznek egy megemlékezést is. 

Nem voltak fájdalmai

„Dani teljes nyugodtsággal az arcán, teljesen kisimultan hunyt el. Semmilyen szinten nem voltak fájdalmai. Ezt az orvosa is megerősítette” – árulta el Karsai Péter.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: karsai Dániel – Forrás: RTL