Nagyot mentek a sztárok most vasárnap este is az RTL Sztárbox című műsorában. A legnagyobb meglepetés az utolsó mérkőzésen történt. Az Operett Színház sztárja, Kocsis Dénes vesztett Pápai Jocival szemben, a popsztár azonban nagyot fordított, amikor az eredményhirdetés után lemondott Kocsis Dénes javára a győzelemről.
Rászámoltak a sztárra
Pápai Joci a Parno Graszt: Már nem szédülök című számára vonult be, magabiztosnak tűnt. Ellenfele az operettes Kocsis Dénes kicsit lelkizősebbre vette a figurát, de nagyon győzni akart. Az első menetben Pápai Joci majdnem kiütötte, rászámoltak az Operett Színház sztárjára. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Fájdalmas sérülés
A második menetben megsérült Kocsis Dénes válla, úgy tűnt kiugrott az izülete a helyéről. Leállították a meccset és a ring sarkában, élő adásban tették helyre a csontot. A nézőtéren ülő, Kocsisnak szurkoló Szulák Andrea elfordította a fejét, nézni sem bírta, ahogy színházi kollégáját ápolják.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Vérző orr
A harmadik menetben Pápai Joci kezdeti lendülete alábbhagyott, belassult. Vállsérülése ellenére Kocsis Dénes átvette a kezdeményezést, Pápai Jocinak még az orra is vérezni kezdett. A negyedik menetben mindketten láthatóan nagyon elfáradtak. Pápai Joci próbált többször támadni, de Kocsis Dénes védekezett és visszatámadt, végül pontozással Pápai Joci nyert.
Kocsis Dénes nem adta fel

Pápai Joci váratlan döntése
A győztes kihirdetése után Pápai Joci kivette a műsorvezető, Ember Márk kezéből a mikrofont és bejelentette, hogy az igazságérzete azt diktálja, hogy Dénes jusson tovább, ezért lemondott a győzelemről. A műsor szakmai vezetője, Kovács Kokó István ezt jóváhagyta, így végül Kocsis Dénes lett a győztes.
Schobert Norbi fia nagyokat ütött

Technikai K.O
A műsor másik nagy meccse a 20 éves, ifjabb Schóbert Norbert és a Punnany Massif együttes frontemberének, Meszes Balázsnak a csatája volt. Az énekesre többször rá kellett számolni, az ifjabb Schóbert nem állt le, nagy ütésekkel, kemény tempót diktált, végül technikai K.O-val győzött. A nézőtéren ülő édesanyja, Rubint Réka fia nyakába ugrott a meccs végén.
A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Pápai Joci a Sztárboxban – Forrás: RTL

