Nem lélegzett az az 56 éves férfi, akit a járókelők és egy terézvárosi rendőr élesztettek újra szerdán késő este Budapest 6. kerületében. A bajba került ember kerékpározás közben lett rosszul, majd az utcán összeesett, de időben érkezett a segítség.
Összeesett az utcán
Szabó Zoltán Lajos rendőr őrmester október 4-én 23 óra körül Budapest 6. kerületében látott el járőrszolgálatot, amikor az Andrássy úton látta, hogy hárman egy földön fekvő férfit élesztenek újra. A férfi kerékpározás közben lett rosszul, majd az utcán összeesett. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Sikeres újraélesztés
A három járókelő azonnal a férfi segítségére sietett, aki addigra már semmire nem reagált, se légzése, se keringése nem volt, így azonnal megkezdték az ellátását, amibe bekapcsolódott Szabó Zoltán Lajos rendőr őrmester is, majd az időközben kiérkező mentőkkel újraélesztették.
Kórházba szállították
A budapesti férfit további orvosi ellátása céljából a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték – számolt be róla a police.hu
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Solymár főutcáján történt
Ahogyan azt korábban megírtuk, egy 70 év körüli férfi lett rosszul Solymár főutcáján. Egy hazafelé tartó, 15 éves gimnazista észrevette. Odasietett hozzá, majd tárcsázta a segélyhívót.
A diák kezdte meg az újraélesztést
A fiatal a telefonon kapott utasítások, valamint az iskolában tanultak alapján megkezdte az újraélesztést. Hamarosan a helyszínre értek a polgárőrök. Az újraélesztésben egy felnőtt is segédkezett, ő a közelben elhelyezett defibrillátorért rohant el.
A félautomata defibrillátornak is fontos szerepe volt
A Solymári polgárőrség szolgálatvezetője, Komorócki Máté elmondta, szívmasszázst alkalmaztak a bajba jutott férfin, aki a fűben feküdt. A félautomata defibrillátort is bevetették, hogy megmentsék az életét. Ennek az eszköznek a segítségével zajlott az újraélesztés.
Hamarosan megérkeztek a mentők
Miután a mentők az eset helyszínére érkeztek, átvették a beteget. Közel egy óráig tartott, mire stabilizálták az állapotát. Ezt követően a közeli kórházba vitték.
Bátorságból jelesre vizsgáztak az életmentők
Bátrak voltak, segíteni akartak – mondta Komorócki Máté a fiúról és a felnőttről, akik részt vettek az életmentésben. Amikor kiderült, hogy az idős férfi életben van, nagyon megkönnyebbültek, mondta el az RTL számára. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció