Akár 90 ezer forintba is kerülhet, ha nem megfelelően gyűjtöd a használt palackokat. Az utcai szemetesekből, vagy más kukájából nem érdemes kivenni semmit, mert ha lebuksz, sokba kerülhet a bírság, sőt még rácsok mögé is kerülhetsz.

A szemét azé, akinek a kukájában van

Kevesen tudják, hogy amikor a kukába dobjuk a huladékot, annak tulajdonjogát lényegében átruházzuk annak a cégnek, amelyik a kukát üzemelteti. Például egy utcai hulladékgyűjtő tartalma azé a cégé, amely a szemeteseket kezeli. Onnét kivenni bármit szabálysértés. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Egyre többen élnek a guberálásból

A guberálás tehát más szemetének az elvétele. Eddig nem is volt ebből ügy, senki sem foglalkozott a guberálókkal, most viszont, hogy megérkezett az 50 forintos üvegvisszaváltás lehetősége Magyarországra is, egyre többen élnek ebből életvitelszerűen.

Szétdobálják a szemetet

Az 50 forintos palackokat a kukákban kereső guberálókból most azért lett ügy, mert a legtöbben csak szétdobálják a szemetet. Átforgatják a szemetesek tartalmát, majd kiszórják az utcára. A kipotyogott szemetet viszont nem teszik vissza a kukába, ezért nagyon sok szemetes környéke mocskos, koszos, szemetes.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elege lett a tulajdonosoknak

A guberálók tehát keresik az 50 forintot érő kincseket, szétdobálnak mindent és továbbállnak. Sok tulajdonosnak ebből lett elege. Egyre több közterület-felügyelő állt rá a guberálókra, mert hiába a kuka a guberálók akkora szemetet csinálnak, amekkorára még nem volt példa.

A guberálás szabálysértés

A rendőrség álláspontja szerint a helyzet egyértelmű: aki guberál, az más tulajdonát veszi el. Bármennyire is vicces, a szemét annak a tulajdonában van, akinek a hulladékgyűjtője került. Abból kivenni szabálysértés, vagyis a guberálás törvénysértés.

Nem gazdátlan tárgy a szemét

Jogi nyelven: a szemetesbe dobott palackok és alumíniumdobozok települési hulladéknak minősülnek a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szerint, tehát a közterületen kihelyezett gyűjtőedénybe dobott visszaváltható palack nem egy gazdátlan tárgy, amit bárki összeszedhet, és visszaválthat.

Szabálysértési eljárás

Amennyiben a hulladékot a gyűjtőedényből az arra nem jogosult személy eltávolítja, úgy cselekménye alkalmas a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény szerint tulajdon elleni szabálysértés elkövetésére, melynek okán feljelentés alapján az eljárás alá vont személlyel szemben szabálysértési előkészítő eljárás indul.

90 ezer forint, közmunka vagy cella

A palackok gyűjtögetése tehát szabálysértés és az intézkedő rendőr helyszíni bírságot szabhat ki érte. Ennek összege 6500 Ft-tól 65 000 Ft-ig, hat hónapon belül újabb szabálysértés elkövetése esetén 90 000 Ft-ig terjedhet. Fiatalkorú elkövető esetén a legmagasabb bírságösszeg 32 500 Ft. A tulajdon elleni szabálysértés ráadásul elzárással is büntethető szabálysértés, ezért a bíróság elzárás, pénzbírság, vagy közmunka büntetést alkalmazhat. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Üvegvisszaváltó – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu