A boltok túlnyomó többsége érvényesíti az élelmiszerárstopot, a múlt héten mindössze 17 üzletben találtak kifogásolni valót a szakemberek – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
Országos ellenőrzés
A fogyasztóvédelem országszerte ellenőrzi, hogy a termékek a megfelelő áron, kellő mennyiségben, az előírt tájékoztatás mellett kaphatók-e az üzletekben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Betartják az árstopot
Az első napok tapasztalatai kedvezőek, a boltok túlnyomó többsége érvényesíti az élelmiszerárstopot, csökkentette az érintett élelmiszerek árát és betartja a vásárlók tájékoztatására vonatkozó előírásokat is.
17 bolt hibázott
A múlt héten mindössze 17 üzletben találtak kifogásolni valót a szakemberek: tíz bolt a tavaly október közepinél magasabb áron kínálta az érintett termékeket, három az előírt készletnél kevesebbet tartott raktáron, helyezett ki a polcokra belőlük, négy esetben pedig a kötelező tájékoztatás hiányzott vagy nem felelt meg a rendelkezéseknek.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
2 webshop nem tartotta be a szabályokat
A vizsgált online áruházak közül csak kettő mulasztott a limitált árak betartásában vagy a tájékoztatás feltüntetésében. A feltárt problémákat az ellenőrzés hatására az üzletek nagy része azonnal javította, pótolta – mondta az államtitkár.
Jövő héten bírságolják a szabálysértőket
A szabálysértőkkel szemben hatósági eljárások indulnak, az első bírságokról akár már a jövő héten is kiszabhatják. A helyszíni ellenőrzéseket a kisboltoktól, a piacokon át, a hipermarketekig mindenütt folytatják, egészen májusig.
3 millió is lehet a büntetés
A bírságok mértékék a kormány már korábban közétette. Ha a hatóság jogsértést tapasztal, akkor kötelezően bírságol. Az 50 ezertől 3 millió forintig terjedő bírság többször is kiszabható, második alkalommal a korábbi tétel legalább kétszerese lehet.
Be is zárhatják a boltot
Ismételt jogsértés esetén a kereskedő tevékenysége ideiglenesen, legalább egy napra, legfeljebb fél évre korlátozható. Ha az élelmiszerárstop megszegéséről fogyasztótól érkezik panasz, azt a hatóság közérdekű bejelentésként kezeli és haladéktalanul kivizsgálja.
7 termék olcsóbb február 1-től
- kristálycukor,
- BL-55-ös búzafinomliszt,
- napraforgó-étolaj,
- sertéscomb,
- csirkemell,
- csirke far-hát és csirkeszárnyvég,
- 2,8 százalékos UHT-tej.
Iránymutató a KSH számítás
Ezeknek a termékeknek az ára nem lehet magasabb a tavalyi október 15-i árnál. Ha ez az ár egy kedvezményes ár volt, akkor az akció előtti árat kell alkalmazni, vagy pedig, ha ez nem megállapítható, akkor a KSH honlapján megtalálható, tavaly októberre vonatkozó átlagos fogyasztói árat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció, forrás: MTI