Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a három éves kislányt, aki az ötödik emeleti lakás ablakából zuhant ki Csepelen. A szülők otthon voltak, a kislányra a járókelők találtak rá. A rendőrség eljárást indított.

Kizuhant az ablakon

Amint arról beszámoltunk, április 19-én Csepelen a Kossuth Lajos utca egyik házának ötödik emeleti ablakából kizuhant egy hároméves kislány. A lányka egy bokorcsoportra esett, túlélte a balesetet, és súlyos-életveszélyes állapotban szállították kórházba – írja a Ripost.

A szülők a lakásban voltak

A történtek idején a szülők a lakásban tartózkodtak. A kiabálására lettek figyelmesek, mert egy járókelő találta meg a lányt. A szülők ekkor néztek le a lakásból, és szembesültek azzal, hogy a kislányuk a mélybe zuhant.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

A bokrokra esett

A kislány több mint tíz métert zuhant. A gyermek egy bokros területre esett, amely felfogta a zuhanást, és így megkímélte az életét. A bokrokon fekvő gyermekre egy arra járó gyalogos bukkant rá, a rémült járókelő pedig azonnal riasztotta a mentősöket és a rendőröket is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Egy rendőrnő ért oda

Először járőr ért oda, a kiérkező rendőrnő pedig a gyermekhez rohant, beszélt a kicsihez, fogta a kezét és a fejét a mentősök kiérkezéséig. 

A lakásban keresték

Bár egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan is történt a horrorisztikus eset. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a szülők  azonnal észrevették, hogy gyermekük nincs meg, először a legkézenfekvőbb helyen, a lakásban keresték lányukat. 

Kinéztek az ablakon

Vélhetően a kiabálására és a felfordulásra lettek figyelmesek, ekkor néztek le, majd szembesültek legszörnyűbb rémálmukkal. A szemtanúk szerint az ablakba több sokkos arcot is láttak, tehát vélhetően a szülők lehettek azok.

Eljárást indítottak

„Egy nő sírt lent nagyon, amikor a mentők dolgoztak, valószínűleg ő volt a kislány anyja. Nagyon sajnálom, ami történt, tudom, hogy egy ilyen korú gyerek mellett elég egy fél percre másfelé nézni. A szívem szakadt meg a kislányért, meg azért az asszonykáért, ott zokogott szegény – mondta egy férfi. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció