Már van olyan kórház Magyarországon, ahol választani kell élet és élet között. A Magyar Orvosi Kamara szerint felmérik a kórházakban, hogy melyik koronavírussal fertőzött betegnek milyenek az életkilátásai és ez alapján kapnak intenzív ellátást.

Etikai ajánlás

Eljött az idő, hogy a magyar kórházakban használják a 32 oldalas etikai ajánlást, amelyet a Magyar Orvosi Kamara még tavaly áprilisban, a koronavírus-járvány első hullámának idején dolgozott ki. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Iránymutatás az orvosoknak

A MOK célja a dokumentummal az volt, hogy váratlan helyzetekre is iránymutatást adjon az egészségügyi dolgozóknak, például, ha vészhelyzet esetén választani kell két beteg élete között – írta meg a Telex.

Napi programajánlat Budapestről és környékéről, folyamatosan frissülő tartalommal. Ne maradj le te sem a legjobb helyekről, eseményekről. A részletekért kattints ide!

Már használják az irányelveket

Hegedűs Zsolt, a MOK Etikai Kollégiumának vezetője az RTL Klub Híradójának számolt be arról, hogy már vannak olyan kórházak, ahol használják az irányelveiket.

Felmérik az életkilátásokat

„Ez azt jelenti, hogy egy triázs csapat méri fel az ellátandó betegek életkilátásait, illetve azt, hogy kik legyenek azok, akik mindenképp kapjanak intenzív ellátást, amennyiben az állapotuk romlik” – mondta Hegedűs Zsolt.

Nem az életkor számít

A MOK Etikai Kollégiumának vezetője önmagában sem az életkor, sem az érkezési sorrend nem olyan tényező, ami alapján el lehetne dönteni, hogy melyik beteget lássák el, és melyiket nem.

Esély a túlélésre

„Van olyan idősebb ember, akinek sokkal nagyobb az esélye a túlélésre, hogy ha megkapja a szűkös erőforrásokat, szemben egy olyan fiatallal, akinek már esetleg krónikus betegsége van” – mondta Hegedűs Zsolt.

Kérdés, hogy lesz-e elég orvos

Hegedűs Zsolt arra számít, kritikus hetek következnek, a legnagyobb kérdés pedig az, hogy lesz-e elég orvos és ápoló a betegek ellátáshoz.

Minden ágy megtelt

Szlávik János a napokban azt mondta, hogy a Dél-pesti Centrumkórházban náluk az összes, a koronavírusos betegek számára fenntartott ágy tele van, és nagyon sokan vannak az intenzív osztályon is. „Hallom, hogy az egész országban sajnos egyre több beteg kerül kórházba, egyre több beteg kerül intenzív osztályra és sajnos lélegeztetésre”.

Megtelt a hatvani kórház is

Megtelt Hatvanban az Albert Schweitzer Kórház is. Az intézmény sajtósa, Zelenik Krisztina azt nyilatkozta a megyei lapnak, hogy a COVID-19 fertőzött és fertőzésgyanús kapacitásai már az elmúlt hét folyamán megteltek.

Sakkoznak az ágyakkal

A hatvani kórház sürgősségi szakorvosa, Zacher Gábor azt mondta, náluk  120 ágya már megtelt, így sakkozni kell a helyekkel. Folyamatosan telefonon egyeztetnek a Covid-koordinátorral, hogy hol van üres ágy, hova lehet szállítani a betegeket.

30-40 kilométerre is elviszi a mentő a beteget

Zacher Gábor azt mondta, hogy ma már akár 30-40 kilométert is kell egy koronavírusos-beteget szállítani Magyarországon, hogy olyan intézménybe kerüljön, ahol még van intenzíves hely. Mint mondta: ma már nem aszerint megy az elosztás, hogy melyik kórház melyik területi egységhez tartozik az illető.

Nagyon nincs orvos

A toxikológus beszélt arról is, hogy az egészségügyi dolgozók rettentően fáradtak, az utolsó utáni erőtartalékaikat veszik elő. Mint mondta, az lenne az ideális, ha egy-egy nővér maximum három beteget látna el, ehelyett a legtöbb esetben öt-hat beteg jut rájuk. Zacher Gábor még rosszabbnak tartja az orvosok helyzetét: egy-egy orvosra ma már 10-12 lélegeztető gépen lévő beteg jut, mert „nem tudunk több orvost leakasztani”.

A magánorvosokat is be kellene vetni

Zacher Gábor érdekesnek nevezte, hogy a magánegészségügy ugyanúgy működik most is, pedig a mellimplantátumok helyett jobb lenne, ha a Covid-osztályon mentenék az orvosok a betegeket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt