A kormány terheket vállal át Budapesttől, miközben a fővárosnak van pénze – állítja a pénzügyminiszter, a főpolgármester szerint a várostól elvett pénzek felét adná csak vissza fejlesztések formájában a kormány, ráadásul a fővárosnak nincs is annyi pénze, mint amit a kormány állít – mondja a főpolgármester. Karácsony Gergely és Varga Mihály a közösségi oldalon szólalkozott össze.

Háromszoros adó

„A válságot továbbra sem adóemeléssel, hanem adócsökkentéssel kívánjuk orvosolni”- mondta tegnap Varga Mihály pénzügyminiszter. Akinek javaslatára a kormány több mint a háromszorosára emelte a Fővárosi Önkormányzatra kivetett önkormányzati adót – írja Karácsony Gergels, majd így folytatja:

100 milliárd

Ezzel ebben az önkormányzati ciklusban közel 100 milliárdot vennének ki a főváros és a fővárosiak zsebéből. Majd ma jön Fürjes Balázs államtitkár, aki nagy kegyesen beígéri ennek a pénznek valamivel több, mint a felét a kormány által lebonyolított beruházások formájában.

Ne azok döntsenek, akiket leszavaztak

Most azt hagyjuk is, hogy a főváros számára tett kormányzati ígéretek közül eddig szinte semmi nem teljesült maradéktalanul. Velünk mindenről lehet beszélni, ami a város érdeke, akár erről is. De az ég szerelmére, mi lenne ha egyszerűen nem vennék el a főváros pénzét? És akkor az döntene a fővárosi fejlesztésekről, akit ezzel megbíztak a fővárosi választópolgárok. És nem azok, akiket pedig leszavaztak – írja a főpolgármester.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Csúnya, gonosz kormány

Szerda délelőtt megérkezett a pénzügyminiszter válasza. Magyarázkodást lehet olvasni Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán, aminek a lényege, hogy a „csúnya, gonosz” kormány elveszi a főváros pénzét, tönkreteszi a fővárosi önkormányzatot – írta a pénzügyminiszter a Facebookon.

Nőttek a városi adóbevételek

Varga Mihály szerint ezzel szemben 2010 óta a kormány 375 milliárd forint adósságot vállalt át Budapesttől, miközben az iparűzésiadó-bevételei 85 milliárdról 164 milliárdra emelkedtek.

Van tartalék

A fővárosi önkormányzatnak 2020 második negyedévének végén 27,9 milliárd forint állt rendelkezésre, állampapírban pedig 135 milliárdja volt – tette hozzá a miniszter.

Szolidaritás

Felhívta a figyelmet, hogy a szolidaritási elvet – ahol a gazdagabb önkormányzatok szolidaritási hozzájárulással támogatják a szegényebbeket – korábban csak egy önkormányzat törte meg, és fizetett kevesebbet: Budapest.

Kivételezés

Ezt a kivételezettséget szünteti meg fokozatosan a kormány: a főváros idén a „normál képlet” szerinti összeg 85 százalékát fizeti be, csak jövőre szűnik meg a kivételezett helyzet. Ez a folyamat egyébként már Tarlós István idejében elkezdődött – írta a fideszes politikus.

Félrevezetés

„Karácsony Gergely magyarázkodik, félrevezet, közben a – kormánnyal szemben kritikus – Moody’s hitelminősítő stabilról pozitívra javította a főváros pénzügyi helyzetének megítélését. Döntsék el kinek higgyünk: Karácsonynak, vagy a Moody’s-nak?” – tette fel a kérdést Varga Mihály.

MTI/BPK – Kiemelt kép: Varga Mihány és Karácsony Gergely – Forrás: a politikusok Facebook-oldala