Rossz az állapota, de már jövőre megújulhat a Budakeszi út, amelyet nemcsak a fővárosiak, hanem az agglomerációban élők is gyakran használnak. Az érintett kerületek vezetői és Budakeszi polgármestere is azt reméli, hogy a kormány ezt a beruházást nem fogja leállítani.

Araszolás minden nap

Reggelente a városközpont felé, délután pedig a fővárosból kifelé tartók kénytelenek hosszú dugóban araszolni a Budakeszi úton. A fontos útszakasz felújításának tervezése már elkezdődött. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Inkább jöjjenek busszal”

„A cél az, hogy minél többen hagyják az autójukat kint, és ha lehet akkor közösségi közlekedéssel, busszal jöjjenek” – mondta az InfoRádióban Pokorni Zoltán, a 12. kerület polgármestere.

Elengedhetetlen a buszsáv

Pokorni szerint Budakeszin akkor teszik le a P+R parkolóban a gépkocsit és szállnak át a buszra, ha az a buszsávon tud végigsuhanni. Megjegyezte: ez hosszú távon azoknak is jó, akik az autóba maradnak, mert csökken a dugó. A legjobb pedig azoknak, akiket a busz a Széll Kálmán téren a metró kapujában tesz le.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A legfontosabb a csövek cseréje

Az érintettek szerint a legfontosabb, hogy az út alatt húzódó elöregedett víznyomócső cseréje is része legyen a beruházásnak, és ne kelljen évekkel később ismét feltúrni a környéket.

Csőtörések a Budakeszi úton

A BudaPestkörnyéke.hu többször írt arról korábban, hogy a forgalmi dugók mellett csőtörések is borzolják az arra közlekedők idegeit. Tavaly szeptember végén a Budakeszi út fővárosi szakaszán, a Budakeszi út 73. számnál ütött be a krach, emiatt egy szakaszon csak félpályán lehetett közlekedni.

„Nagyon rossz állapotban”

Őrsi Gergely, a 2. kerület polgármestere szerint a Budakeszi út „nagyon rossz állapotban van”, és hozzá kapcsolódóan a Nagykovácsi út is.

Rendbe kell hozni

„Nemcsak a Budapest Közút toldozgatja-foltozgatja ezt, hanem tavaly már olyan állapotok voltak, hogy a 2. kerületi saját forrásból szállt be egy útszakasz rendbehozatalába” – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy bízik abban, hogy a felújítás már jövőre megvalósulhat.

Közlekedésre alkalmas állapot a cél

Őrsi Gergely azt mondta, azon dolgoznak, hogy az ehhez kapcsolódó szakasz is – például a Szilágyi Erzsébet fasor Budagyöngye és a János Kórház között – szintén közlekedésre alkalmas állapotba kerüljön. Ez a beruházás már idén megvalósulhat.

Toldozgatnak-foltozgatnak

A Budapest Közút folyamatosan igyekszik a kátyúkat és a kisebb-nagyobb úthibákat kijavítani, de a megoldást a teljes felújítás jelenti.

Budakeszi remény: alsó átkötő út

A beruházás Budakeszit is érinti. Győri Ottilia, a település polgármestere elmondta, a tervezési folyamatnak egy olyan alsó átkötő út is a része, amivel Budakeszi belső közlekedését is javítani tudják. A Domb utcát összekötik a Budaörsi úttal, a Budaörsi utat pedig a Pátyi úttal, így a közlekedők egy részének nem kell kimennie Budakeszi főutcájára, hanem már az alsó szakaszon keresztül is haladhatnak – foglalta össze az infostart.hu. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: gyakori a csőtörés a Budakeszi úton. Fotó: Facebook/Fővárosi Vízművek