A Nemzeti Művelődési Intézet szakmai javaslatában azt írta, hogy a kulturális intézmények leheltessék be a közönséggel a termet, amivel komoly összegeket spórolhatnak a rezsin. A javaslat azonban sok intézménynek nem nyerte el a tetszését. Napokkal ezelőtt az Operaház főigazgatója azt mondta, ők eleve arra számítanak, hogy a közönség beleheli a nézőteret, nem hiszi, hogy ott „fázás lesz”.

Szakmai ajánlás

„Az energiaválság hatására várható áremelkedéseket átgondolt, hiteles adatokra épülő fogyasztáscsökkentéssel kell ellensúlyoznunk” – így kezdi szakmai ajánlását a Nemzeti Működési Intézet. „Nekünk kell elsőként javaslatokkal, ötletekkel szolgálnunk a településvezetés részére, és ezt is várják tőlünk. A jelenlegi szakmai ajánlást ennek tükrében állította össze a Kulturális Központok Országos Szövegsége (KKOSZ), az agórákat tömörítő Agóra-műhely és a Nemzeti Művelődési Intézet” – írják közleményükben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Leheljék be a nézők

A Nemzeti Művelődési Intézet a kulturális intézményeknek írt szakmai ajánlásában többek közt azt javasolja a fenntartónak, hogy lehetőség szerint szervezzenek teltházas programokat. Ezen programok alatt pedig „a nézők által „termelt” hő a téli rendezvényeknél akkor segít, ha jól választjuk ki a termet, és a szervezéssel teltházat csinálunk – eleinte hűvös lesz, de azután a közönség „beleheli a teret”, ilyenkor az oxigén-utánpótlásra kell jobban figyelnünk”.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Tízszeres gázár

A Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház Budapest 15. kerületében található, és egy-egy teltházas előadáson nagyjából 250 ember tudnak itt leültetni. A gázért azonban ezentúl nekik is tízszeres árat kell fizetniük, az intézmény vezetője szerint pedig az ajánlás, amely azt mondja, leheltessék be a közönséggel a termet, egyáltalán nem segít a helyzetükön.

Nem segít az ajánlás

„Nekünk 70 munkatársunk életéről és munkahelyéről is van döntés. Amikor az önkormányzattal közösen döntést kell hoznunk az intézmény jövőjével kapcsolatban akkor nem fog segíteni, hogy leheltessünk be a közönséggel teltházas színházi előadásokat” – mondta az intézmény vezetője az RTL Híradójának a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai ajánlására is reagálva.

Bezárják az Erkel Színházat

Néhány nappal ezelőtt, Ókovács Szilveszter, az Magyar Állami Operaház főigazgatója az Inforádióban beszélt arról, hogy a magas energiaárak miatt novembertől bezárják a Erkel Színházat. Ókovács Szilveszter szerint „vakon repülnek, ködben, éjjel, ugyanis még nincsenek tisztában az összes intézményük pontos áremelkedésével”.

Megtakarítást várnak

„Az Operaházra és az Erkel Színházra vonatkozóan olyan árakat kaptunk, amelyek kifizethetetlenek, ezért az Erkelt be is fogjuk zárni november 6-ával, és majd a fűtési idény végén nyitjuk ki. Az Eiffelben pedig előadást töröltünk el”. A főigazgató azt mondta, ezektől az intézkedésektől megtakarítást várnak.

Az Operaházra koncentrálnak

Ókovács Szilveszter arról is beszélt, hogy most csak arra koncentrálnak, hogy az Operaházat működőképes állapotban tartsák, és az oda betérő nézőket a legmagasabb színvonalon szolgálják ki. „A 18 fokot meg remélem, hogy elviselik majd, úgyis hamar belehelik a nézőteret. Nem hiszem, hogy ott fázás lesz” – mondta végezetül a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

Spórol a 12. kerület

A múlt héten fogadta el a 12. kerület képviselő-testülete a brutális téli rezsiszigort. Mivel a bölcsődéket és az óvodákat mindenáron nyitva tartják, hogy a szülők dolgozhassanak, a többi intézménynél még nagyobbat kell spórolni. Az óvodákban is legfeljebb 20-22 fok lesz, a bölcsődék öltözőhelyiségeiben 24 fok. Novembertől emelkedik a bölcsődei gondozás díja is, a kerületben élőknél napi 1400 forintról 1700 forintra, nem kerületieknek 2 800 forintról 3 400 forintra, de a különböző kedvezmények megmaradnak. 

Több épületet bezárnak

A képviselő-testület döntése értelmében, januártól három hónapra bezár

  • a MOM Kulturális Központ,
  • a Barabás-villa,
  • a Jókai Klub,
  • a Hegyvidék Galéria,
  • a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény,
  • a Városmajori uszoda,
  • a MOM Sportközpont
  • és a Városmajori focipályák (egész pontosan nem fedik be őket)
  • a normafai időseket ellátást végző gondozási központ

Bezár a munkásszálló

A polgármester arról is tájékoztatta a kerület lakóit, hogy 2022. október 15-ével a Központi út 18. szám alatt lévő munkásszálló fenntarthatatlan költségek okán bezár. Mivel ez kerületi szinten kezelhetetlen probléma, sőt, országos jelenséggé is válhat, ezért az önkormányzat ezt jelezte a Kormánynak.  

Bezár a fürdő

A polgármester bejegyzésében azt is megerősítette, mit napokkal korábban már megírtunk, hogy a téli időszakra bezár a Csepeli Strandfürdő is. 

Megszűnt az intézményi rezsicsökkentés

A kormány nemrég csak a lakosság számára hagyta meg a rezsicsökkentettnek a gáz és az áram árát, de számukra is csak az átlagfogyasztás mértékéig maradhat a csökkentett ár. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció