Egy kiskorú szerette volna eladni apja autóit. Erről engedélyt kért, és kapott is szülőjétől, ám ami ezután történt, arra nem számított.

Éjszaka volt a találkozó

Egy 16 éves turai fiú akarta értékesíteni apja autóit egyik ismerőse számára. Meglepő módon az adás-vétel kapcsán éjszakára egyeztettek találkozót. Erre december 9-én pénteken került sor. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Két vevő érkezett

Vevőként huszonéves unokatestvérek, G. Márk és G. Roland érkezett a találkozóra. Kipróbáltak egy olcsóbb autót, majd egy közel 2 millió forint értékűt is. Kiderült azonban, hogy nem próbakörre akartak menni az utóbbi kocsival.

TUDTAD? A BudaPestkörnyéke.hu hírportált az erősebb napokon már 300 ezren olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nagyon menő, hogy rengeteg hirdető is minket választ, bízik bennünk és a szponzorált cikkek is a piacvezetők közé repítenek minket. (Részletek itt) Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! Gyere vissza pár óra múlva, mert a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon mindig találsz olyan infót, amit máshol nem olvashatsz.

Fizetés nélkül elvitték

G. Márk egy éles eszközzel fenyegette meg az eladót. Ez megtette a hatását, a fiú kiszállt az autóból, és hazaszaladt segítségért. A rablók beletapostak a gázba és elhajtottak.

Ezt az autót rabolták el

Az elrabolt autó – Fotó: Police.hu

A rendőrök gyorsan akcióba lendültek

Néhány óra leforgása alatt beazonosították a zsaruk a rablókat. Hamar megtudták, hol lehetnek a feltételezett elkövetők. G. Márkot az óbudai rendőrök kapták el, míg G. Rolandot BRFK Bűnügyi Bevetési Osztálya munkatársai kapcsolták le egy budapesti ingatlanban.

Meglett a kocsi is

A rendőrök megtalálták az elrabolt autót, és visszaadták a tulajdonosának. G. Márk nem, G Roland viszont beszélt a zsaruknak. Utóbbi azt mondta, nem fenyegetőzött, és éles tárgy sem volt nála.

Az elrabolt autót visszakapta a tulajdonosa

A rendőrök visszaadták a kocsit a tulajdonosának – Fotó: Police.hu

Ezek is érdekelhetnek!

Folytatódik az eljárás

A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya intézkedik a rablók kapcsán a továbbiakban. A két férfit letartóztatták. Felfegyverkezve elkövetett rablással gyanúsítják őket.

Érdemes óvatosnak lenni

Használt autó eladásakor célszerű mindig kellően óvatosnak lenni. Érdemes gyanakodni, ha a vevő furcsa időpontban vagy elhagyatott területen szeretné megnézni az autót. Aki teheti, jobb, ha nem egyedül bonyolítja le a találkozót. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Az elrabolt, a rendőrök által megtalált autó – Forrás: Police.hu