Elfogott három embert a rendőrség, akik a gyanú szerint egy inárcsi szálláshelyen több mint tízmillió forintot vettek el az egyik vendégtől.

Mind megvannak

A már korábban elfogott és letartóztatásban lévő fegyveres rabló társa mellett a menekülésükhöz használt autó sofőrjét és a tippadót is „begyűjtötték”.

Három hónapja történt

Egy inárcsi szálláshely egyik emeleti szobájában támadtak meg szeptember 1-jén éjszaka a tettesek egy vendéget. Fegyverrel vették el több mint 10 millió forintját. A sértett nem sérült meg. A meneküléshez használt autót Ócsa külterületén megtalálták.

A legfiatalabb lett meg először

Kilenc nappal később a 18 éves G. Józsefet a fővárosban elfogták, őrizetbe vették, azóta letartóztatásban van.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Van, aki tagad

Később a társait is sikerült azonosítani, és közülük az 54 éves N. Csabát Törökbálinton fogták el december 1-jén. N. Csaba panasszal élt a gyanúsítás ellen, a bűntényt tagadta, vallomást nem tett – írja a rendőrség.

A sofőr is megvan

A sofőrt, a 24 éves B. Józsefet a főváros IX. kerületében fogták el, a tippadót, a 21 éves H. Liliánát pedig ferencvárosi tartózkodási helyéről vitték el. Utóbbinál több millió forintot, valamint egy nagy értékű autót foglaltak le.

A megtalált pénz

A rendőrség felvétele

A lány együttműködő, szabadlábon maradhatott

Az őrizetbe vett B. József panasszal élt a gyanúsítás ellen, a vallomástételt megtagadta. H. Liliána is panaszt tett a gyanúsítás ellen, de a kihallgatásán együttműködő volt, vallomást tett. Ellene szabadlábon hagyása mellett folyik az eljárás.

Narancssárga kabátban