A DMRV tájékoztatása szerint a következő 48 órában vízhiány várható Fóton, Mogyoródon, Csömörön, valamint Gödöllő magasabban fekvő területein. Közben a budai luxusfaluban, Nagykovácsiban már most vízhiány van több utcában. Sokak szerint botrányos a helyzet.
Előre szólnak, hogy nem lesz víz
Nem sokkal cikkünk megjelenése előtt rossz hírt kaptak a pesti agglomerációban, Gödöllő környékén élők. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt (DMRV) közleményt adott ki, melyben előre szólnak, hogy két napon belül több településen vízhiány lesz a meleg és egy javítási munka miatt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Meghibásodás és kánikula
Így fogalmaznak a DMRV közleményében: „Az egyik kiemelt fontosságú regionális ivóvíztávvezetéken (Dunakeszi-Fót NA600) meghibásodás történt, melynek hibaelhárítása megfeszített erővel zajlik. A kánikulai helyzet miatt extrém módon megnőtt vízigényeket nem tudjuk kielégíteni, mert a vízellátó rendszer nagyon gyorsan leürül.
Hirdetés
Több településen lesz gond
Számításaink, elemzéseink és a hibaelhárítási munka haladása alapján előrejelezhető, hogy Fóton, Mogyoródon és Csömörön, valamint Gödöllő magasabban fekvő területein nyomáscsökkenés majd vízhiány várható a következő 48 órában.” – írják a szolgáltató közleményében.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Másodfokú vízkorlátozás Gödöllőn
Gödöllő polgármestere, Gémesi György a DMRV kérésére másodfokú vízkorlátozást rendelt el. A polgármester arra kér mindenkit, hogy takarékoskodjanak a vízzel, kapcsolják ki az automata locsolóberendezéseket és senki se töltsön most fel semmilyen kisebb vagy nagyobb kerti medencét, mert nagyon gyorsan kiürülnek a tározók. Ide kapcsolódik: „Akinek öt Mercedes áll a háza előtt, fizessen többet” – mondja Gémesi György, Gödöllő polgármestere aki azt is elárulta miért van mostanában rossz kedve
Gémesi Györgynél is elszárad a fű
Gémesi György próbál jó példát mutatni, egy posztot jelentetett meg arról, hogy ő is kikapcsolta a kert vízellátását biztosító automata locsolóberendezést. Azt írta a kép alatti posztba, hogy a városi öntöző rendszereket is lekapcsolták. „A virágokat saját kútból vett vízzel tartályos kocsiból öntözzük. Azt gondolom, ha a fű egy kicsit sárgább vagy átmenetileg kiszárad, kisebb gond mint ha nincs iváshoz, főzéshez, fürdéshez elegendő víz. Ha lesz eső, reméljük a fű hamar életre kel. Kérem megértő közreműködésüket.” – írta a gödöllőieknek a polgármesterük.
Nagykovácsiban is vízhiány van
Közben az agglomeráció másik oldalán, a budai luxusfaluban is gondok vannak a vízzel. Nagykovácsiban szintén a DMRV a szolgáltató, ott is kiürültek a tározók. A helyi közösségi oldalon többen arra panaszkodnak, hogy egyes utcákban egyáltalán nincs víz.
Nem maradhat így
Egy Nagykovácsiban élő hölgy így fogalmaz a közösségi oldalon: „Nem tudom, hogy a rezsicsökkentés miatt elmaradt fejlesztések és karbantartás hiánya miatt nincs víz, vagy mert megtelt a falu, de biztosan nem maradhat ez így, különösen, hogy a legdrágábban kapjuk a vizet, ha van” – fogalmazott a hozzászóló. Ide kapcsolódik: „Nagykovácsi megtelt” – állítja Kiszelné Mohos Katalin, a luxusfalu polgármestere, aki elmagyarázta mi a bajuk a településen feszültséget okozó cserkészekkel
Drámai vízhiány
Július elején Solymáron és Szentendre magasabb részein volt drámai vízhiány. Volt olyan háztartás, ahol majdnem egy hétig semmi sem folyt a csapokból. Ők lajtos kocsiból kaptak vizet. Egy solymári férfi elmondta a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak, hogy mennyire átalakítja az életüket és a komfortérzetüket a víz hiánya. Még egy vécé öblítése is logisztikai kihívás, hiszen előbb meg kell tölteni egy kannából egy lábost vízzel, hogy azzal „lötty, leöblítsük a vécét” – mondta.
Súlyos vízhiány Budapesten és környékén
Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze, főkertésze közben megkongatta a vészharangot. Állítja, hamarosan a teljes agglomeráció és akár Budapest is súlyos vízhiánnyal szembesülhet. A szakember nem csak riogat, egy példát is elmondott, hogyan lehet orvosolni a problémát. Erről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban. Ide kapcsolódik: “Arcon csap minket is a valóság” – állítja Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze, aki szerint katasztrófa lehet a vízhiányból, nagy baj leselkedik ránk
Kiemelt kép: Lajtos kocsi Solymáron – Fotó: BPK