Több fővárosi kórházban leálltak a műtétekkel a rendkívüli hőség miatt. Az Uzsoki műtőjében 41, a Szent Jánoséban pedig 38 fokot mértek. Előbbiben egyetlen műtőt sem tudnak használni az orvosok, ugyanis mindkét intézményben elromlott a klíma. A betegeket más kórházakba irányítják át vagy elhalasztják a műtéteket. Van aki a meghibásodás miatt szeptemberre kapott időpontot.
Leálltak a műtétek
Kedd óta az Uzsoki utcai kórház valamennyi műtőjében, a budai Szent Jánosban pedig a traumatológián nincsenek operációk. A két intézményben a klímaberendezések néhány óra különbséggel hibásodtak meg. Az ott dolgozók az Uzsoki műtőiben 41,5 foknál, míg a Jánosban 38 fokos hőség után álltak le a beavatkozásokkal. jelezve, hogy nem tudnak beteget fogadni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Helyettesítő intézmények
Ez a két kórház látják el a budapesti baleseti sérültek negyven százalékát, így most ennyivel több beteg hárul a többi, még működő kórházra. A helyettesítő intézmények kijelöléséről ugyanakkor csak csütörtökön intézkedett a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ – írja a Népszava.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Az Uzsokiban egyáltalán nem műtenek
Az Uzsoki utcai kórházban egy műtő sincs, ami alkalmas lenne az operációkra kedd óta, köztük sebészeti, urológiai, ortopédiai, traumatolóiai, szemészeti, nőgyógyászati, fül-orr-gégészeti, kardiológiai operációkra szorulók ellátását kényszerültek átütemezni, illetve a sürgős eseteket más intézményekbe irányítani.A Szent János kórház traumatológiai műtétre szoruló betegeit is más intézményekbe szállítják.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Szeptemberre kapott időpontot
Az RTL Híradónak egy beteg azt mondta, a János kórházban több mint 6 óra várakozás után „jött a nővér, hogy nem biztos, hogy lesz műtét, mert nem működik a klíma a műtőben, ahol már 31 fok feletti hőmérsékletet mértek”. Szerinte a kórtermekben sem volt sokkal hűvösebb. Estére derült ki, hogy nem javítható a meghibásodott klíma, ezért a beteget hazaküldték. Új időpontot pedig csak szeptemberre kapott. Ez is érdekelhet: 26 milliárd forint közpénzt kap Magyarország második leggazdagabb embere Csányi Sándor, hogy fizetős kórházat csináljon az adófizetőknek Budán
Nem működik a lift
Egy másik beteg azt mondta, hogy egy órát várakozott a Péterffy Sándor Utcai Kórházban az udvaron, ugyanis nem működött a lift, a személyzet pedig nem tudta vállalni, hogy ölbe vigye őt föl-le a lépcsőn. Végül a betegszállító buszban, egy egy ápolónő vette le tőle a vért. Az 5 emeletes épületben összesen 8 lift van, de egy ideje csak hármat tudnak használni. Egy betegnek azt mondták: hogy még másfél hónapig nem lesz lift, mert nincs beszállító, aki a drótkötelet felszerelje.
Csak klimatizált helyen lehet műteni
Munkavédelmi és biztonsági okok miatt nyáron a műtőkben 20-24 Celsius-foknál magasabb hőmérséklet nem lehet. A probléma, hogy klíma nélkül néhány óra alatt elfogy a levegő, a helyiség egyre forróbb, egy idő után pedig a bűz is – a műtéti gázok, váladékok szaga miatt – elviselhetetlen, s nagyobb a fertőzések kockázata is.
Nagyon rossz a helyzet
A kórházak klimatizálási problémájára ötödik éve megoldatlan. 2019-ben a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) felmérte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kérésére a kórházak hűtési helyzetét. Akkoriban az derült ki, hogy a műtők 33 százalékában, az intenzív osztályok 41 százalékában, a betegszobák 98 százalékban nem volt hűtés. Azonban a mai napig nem ismert, hogy az ügyben történt-e előrelépés. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Uzsoki Utcai Kórház