Újabb túrázó tűnt el a Pilisben. Az 55 éves, matektanárként dolgozó Miklovicz Andrásnak veszett nyoma, október 3-a óta senki nem tud róla semmit. A férfi Zuglóból indult el feltehetően a Pilisbe vagy a Visegrádi-hegységbe, de azóta se tért haza. Keresőcsapatok indultak utána, de egyelőre nem találták meg.
A férfi személyleírása
Eltűnt egy 55 éves matektanár a Pilisben. Miklovicz András hat nappal ezelőtt indult el hazulról, és azóta semmit sem lehet tudni róla. A férfi körülbelül 170 centi magas, barna szeme van, kopasz, őszülő borostás. Eltűnésekor egy zöldes pufi mellényt, fekete jóganadrágot, kék pólót, zöld melegítőfelsőt és sötétszürke sportcipőt viselt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Megtalálták a telefonját
A pedagógus az eltűnése napján még az édesanyjával ebédelt, aztán mondta, hogy elmegy tanítani és visszatér. Ez nem történt meg, de a telefonját megtalálták, amiből kiderült, hogy vásárolt magának egy buszjegyet a Pilis irányába.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Miklovicz András

Forrás: police.hu
Végezni akart magával
Nem ez az első eset, hogy eltűntként keresik az 55 éves férfit. Augusztus elején mentőhelikopterrel mentették ki a Pilisből, és kórházba szállították. András akkor öngyilkossági szándékkal kárt tett magában a Pilis-tető alatti rét bokros területén. A súlyos sérüléseket szenvedő férfire egy biciklis talált rá, aki azonnal segítséget hívott – írja a Bors.
Nem találták meg
A keresőcsapat most is ugyanarra a területre ment vissza, ahol Andrást korábban megtalálták, de ezúttal ám nem jártak sikerrel. Továbbra is tart a kutatás. Ez is érdekelhet: Monoron mindenki Kaszás Nikolettet gyászolja: a 27 éves nő önkezével végezhetett magával a Pilisben
Pályafutása
Miklovicz András a 90-es évek közepén fejezte be matematika tanulmányait az ELTE tanárszakán. Ezután saját vállalkozást alapított, melynek keretein belül csoportos formában gazdasági főiskolás hallgatók százait oktatta analízisre, valószínűségszámításra, operációkutatásra. A 2000-es években a Budapesti Műszaki Főiskolán dolgozott gyakorlatvezetőként. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Van segítség!
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot.
Kiemelt kép: Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat

