Kitálalt a NAV korábbi nyomozója. Azt állítja, hogy a pornómilliárdos Gattyán György 19 milliárdos adócsalási ügyét elsikálta három jól ismert, befolyásos ember. Ezután a NAV nyomozóját ellehetetlenítették. Miközben a kisvállalkozókat már 5 ezer forintos tartozásért is inkasszózza és meghurcolja az Orbán-kormány működtette adóhatóság, addig egyes milliárdosok szabadon lophatnak. Mi lehet a háttérben? A korábbi NAV-nyomozóval készült interjút a cikkünk alján nézheted meg. Írásunk megjelenése után levelet kaptunk NAV-tól, ezt is a cikkünk alján olvashatod el.

A politika legfelsőbb köreiből állították le

Már nem is csodálkozunk, hogy szinte minden nap egy újabb és újabb Orbán-kormányhoz kapcsolódó korrupciós ügy bukkan elő. Most az adóhatóság korábbi nyomozója, Tiszolczi Lajos pakolt ki. Azt állítja, hogy a politika legfelsőbb köreiből állították le Gattyán György 19 milliárdos adócsalási ügyét, pedig már vádemelésre készültek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A pénzügyminiszter húzása

2021 nyarán Varga Mihály pénzügyminiszter lefejezte a NAV-ot. Menesztette az elnököt, a kapcsolattartó államtitkárt és mindenkit, aki kellemetlen lehetett a Gattyán-ügy miatt. Ezt követően az újonnan érkező főnökök furcsa utasításokat adtak. A volt NAV-nyomozó szerint lényegében megkezdődött a Gattyán-ügy eltussolása.

Három befolyásos ember

Tiszolczi ekkor egy kiegészítő jelentésben leírt két forrás által megerősített értesülést: három rendkívül jó politikai kapcsolatokkal rendelkező külső személy, akik közül kettő széles körben ismert, közbenjárt az ügy megszüntetése érdekében. Tiszolczi a Partizánnak azt mondta, hogy ha ez a három ember nem kapcsolódik be az ügybe, a NAV szerinte folytatta volna a nyomozást a Gattyán-ügyben.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Leszedték az ügyről

Főnökei a kiegészítő jelentés átadása után már csak szóban kommunikáltak Tiszolczival a Gattyán-ügyről, és egyedül arra voltak kíváncsiak, hogy honnan származnak az információi, kitől értesült a három személy szerepéről. Tiszolczit és a Gattyán-nyomozáson dolgozó többi kollégáját leszedték az ügyről.

Vádemelésre készültek végül ejtették az adócsalást

Tiszolczi szerint a Gattyán-ügy volt az egyik legnagyobb elkövetési értékű, egyben legkiterjedtebb nyomozás a NAV-nál, amelyben a Partizán információi szerint vádemelési javaslatra készültek. Az eljárást két hónappal később bűncselekmény hiányában megszüntették.

Kicsinálták

A most kipakoló korábbi NAV-nyomozó azt mondta, egyre inkább ellehetetlenült a munkahelyén: nem kapott érdemi feladatokat, távol tartották a megbeszélésektől, majd szerinte szabálytalan utasításokkal és más adminisztratív kellemetlenségekkel igyekeztek rábírni, hogy magától távozzon.

Feketelistára kerültek

Amikor állást ajánlottak neki az Integritás Hatóságnál, és átment a felvételin, felmondott a NAV-nál. Aztán az állásajánlatot indoklás nélkül visszavonták, informálisan annyit közöltek vele, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Ennek azonban hivatalosan semmi nyoma. Tiszolczi szerint a hozzá hasonlók, akik nem állnak be a sorba, feketelistára kerülnek, és még az üzleti szférában sem tudnak elhelyezkedni, ahogy az vele később kétszer is megtörtént.

Miért úszhatta meg?

Kinek lehetett érdekében a Gattyán-ügy esetleges eltussolása? A 2022-es országgyűlési választások előtt egyszer csak előkerült a MEMO vagyis a Megoldás Mozgalom. Erről már akkor tudni lehetett, hogy Gattyán György pártja, sokan kamuellenzéki pártnak tartották és egyes elemzők szerint csak a választók megzavarására volt jó. Ugyanez a párt most egymilliárd forint készpénzt vitt körbe az országon, lényegében a pénz mutogatása volt a kampányuk. Furcsa egybeesés, hogy Gattyán György 19 milliárdos adócsalási ügyét nagyjából azidőtájt ejtették, amikor előkerült a pártja.

Cikkünk megjelenése után ezt a levelet kaptuk a NAV-tól:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eljárásaiban mindenkor a hatályos jogszabályok szerint jár el. Minden ettől eltérő állítást a leghatározottabban visszautasít. A Partizán Youtube-csatornáján ma megjelent videóban idézett ügyben a NAV tíz év alatt minden hazai és nemzetközi bíróságon veszített, mindig az adózó számára kedvező bírósági ítélet született. Minden olyan állítással szemben, amely alkalmas a NAV-ba vetett közbizalom megingatására, megtesszük a megfelelő jogi lépéseket. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Itt a korábbi NAV-nyomozóval készült interjú

Kiemelt kép: Gattyán György