Rendszeresen megalázta, megverte és nemi cselekményre kényszerítette cellatársát egy rab a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. A férfi több társával együtt követte el a bűncselekményt. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által erőszakkal elkövetett nemi erőszak bűntette miatt nyomoz az ügyben.

Bántalmazták és megerőszakolták 

A gyanú szerint egy elítélt több társával együtt rendszeresen bántalmazta és nemi cselekményre kényszerítette cellatársát. A Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása szerint az eset tavaly februárban történt az Országos Büntetés-végrehajtási Intézet egyik zárkájában.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Öt férfi követte el a bűncselekményt 

A gyanúsított négy másik elítélttel és az áldozattal együtt töltötte a büntetését. Két társa segítségével változatos módszerekkel bántalmazta és kényszerítette nemi cselekményekre a sértettet. Konkrétan megerőszakolták a férfit.

Hirdetés

Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!

 

 

 

 

 

Másik két társuk is beszállt 

Esetenként két másik fogvatartott is bekapcsolódott a cselekményekbe. A nyomozási bíró elrendelte a gyanúsított letartóztatását, mivel fennállt a szökés, az elrejtőzés vagy egy újabb bűncselekmény elkövetésének kockázata. Az ügyészség tudomásul vette a döntést, a gyanúsított és védője azonban fellebbezett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Korábbi eset 

Nyolc év, fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetésre, illetve tizenkét év fegyházra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék 2015-ben azt a két férfit, aki 2013 nyarán többször megverte és nemi együttlétre kényszerítette fiatalkorú cellatársát a tököli börtönben.

Verték és megerőszakolták

A bűnügy elsőrendű vádlottja 17 éves volt,  míg a másodrendű 21 éves, amikor másokkal együtt egy fiatalkorú cellatárssal, a későbbi sértettel összezárva töltötték előzetes letartóztatásukat a tököli börtönben. A három férfi között rossz viszony alakult ki, amelynek következményeként a vádlottak ököllel és más módon is, folyamatosan bántalmazták fiatalkorú zárkatársukat 2013 júniusában és júliusában. Nemcsak verték, hanem többfajta nemi együttlétre is kényszerítették a megalázott kiskorút.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: a tököli bv intézet