Nyolcpontos javaslatcsomagot állított össze az építőipari szakszövetség a kedvezményes lakás­áfa kompenzálására. A 2019 után megszűnő kedvezmény helyett a szervezet elsősorban a forgalmi adó visszatérítési lehetőségét terjesztené ki az új lakások vásárlóira, ami a vevőnek lényegében ugyanazt a megtakarítást jelentené. Emellett felújításoknál is lehetővé tennék az adó visszaigénylését, és bővítenék a csok kedvezményezetti körét. Úgy tudjuk, a kormányzat előtt lévő szakmai felvetések egy része kedvező fogadtatásra talált – írja a Magyar Idők.

Mindenképpen megtörne a lakásépítések kedvező lendülete, ha a 2019. december 31-ig érvényben lévő, majd megszűnő ötszázalékos kedvezményes forgalmi adó helyett azt kiváltó, pótló szabályozók és kedvezmények nem lépnének hatályba – közölte a lappal az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), amely szerint a „kompenzációs” intézkedési csomagnak egyenrangúként kellene kezelnie az új lakások építését a meglévő lakások felújításával.

Havonta 300 ezer alkalommal olvassák el a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál cikkeit. Építsd a vállalkozásod az olvasóink erejével! Klikk ide!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A szakszövetség nyolc pontban foglalta össze javaslatait, amelyek élén a forgalmi adó visszatérítési lehetőségének kiszélesítése áll a vállalkozó által felépített lakás, lakóingatlan megvásárlására.

Ez a gyakorlatban a vevő részére a mostani öt százalékkal számított áfához hasonló mértékű kedvezményt jelenthet, amelynek igénybevételéhez ráadásul különbséget lehetne tenni akár a saját célú vagy befektetői célú vásárlások között. Az ÉVOSZ szerint az adó-visszatérítést a lakásfelújítások esetén is elérhetővé kellene tenni.

Ezt a szakszövetség régóta szorgalmazza: javaslatuk szerint a felújítási összköltség forgalmi adójának harminc százalékát, legfeljebb hárommillió forintot lehetne visszaigényelni, aminek feltétele lenne többek között az írásos szerződés részletes műszaki leírással és átlátható finanszírozással.

Az ÉVOSZ az áfa-visszaigénylés kibővítését az újlakás-építés esetén meglévő visszatérítés megtartása mellett képzeli el. Ez a saját célra történő építkezés esetén vehető igénybe 2016 óta a kivitelezés során felmerülő áfaköltség visszaigénylésére legfeljebb öt millió forintig.

Az ÉVOSZ harmadik javaslata szerint a kereskedelmi bankoknak 3-5 százalékos kamat mellett kellene hitelezniük a lakásépítést és -felújítást forint­alapon, hosszú távon kiszámítható feltételek mellett.

Felvetik továbbá a kortól függetlenül igénybe vehető állami hitelkamat-támogatást az első lakáshoz jutásnál, ami három százalék körül tartja a hitelköltségeket. A szakszövetség a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítését is szükségesnek tartja, szerintük életkortól függetlenül kedvezményezetté kellene tenni azokat, akik kiskorú gyerekeket nevelnek.

Az ÉVOSZ emellett fecskeházépítési programot javasol, amellyel a fiatal házasok lakhatását segítenék az önkormányzatok. Ez kis alapterületű bérlakások megépítését és üzemeltetését jelentené átlátható bérleti és üzemeltetési szerződések használatával, maximált bérleti díjak mellett. Szintén programot szorgalmaznak az üresen álló mintegy 350 ezer lakás hasznosítására.

A szervezet szerint a tulajdonosi felelősség érvényesítése eme lakások lakhatóvá tétele érdekében elengedhetetlen. Végül az ÉVOSZ indokoltnak tartja az energiatakarékos felújítási pályázatok újraindítását még az idei évben.

A Magyar Idők információi szerint a szakszövetség már korábban elküldte a kormányzatnak a javaslatcsomagját, amelyet a közeljövő intézkedései során figyelembe is vesznek. Az otthonteremtési program kibővítéséről kormányzati nyilatkozatokból hivatalosan egyelőre annyit tudni, hogy növekedni fog a csok összege az ötezer lakosúnál kisebb településeken, ahol a használt ingatlanok esetében is jelentős emelés várható.

Emellett felmerült az államilag támogatott hitel lehetősége a kétgyerekeseknek is, és gondolkodnak az ötszázalékos lakás­áfa helyett egy kifejezetten a lakásvásárlóknak nyújtandó kedvezmény bevezetéséről.