Továbbra sem enyhül a szülők fájdalma, miután elveszítették 14 éves kislányukat. Fannit egy kamion gázolta halálra Kiskunfélegyházán. Az édesanya azt mondta, szörnyű érzés, amikor azzal szembesül, hogy lánya elindul az iskolába, majd azzal hívják fel a rendőrök,  hogy meghalt.

Felfoghatatlan tragédia

„Fél 8-kor elengedem az iskolába, és 9 órakor szól a rendőr, hogy menjek, mert a gyerek közúti balesetben meghalt. Ez felfoghatatlan” – mondta könnyeivel küszködve a TV2-nek annak a 14 éves kislánynak az édesanyja, akit a napokban, halálra gázolt egy kamion.

Gázolás Kiskunfélegyházán

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, 2022. április 27-én 7 óra 30 perc körül Kiskunfélegyháza belterületén, a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Csongrádi út kereszteződésében egy kamionos elütött egy kerékpárral közlekedő kislányt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Meghalt a kislány

A mentőszolgálat munkatársai hosszasan próbálták újraéleszteni a gyermeket, ám ő a baleset során olyan sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A rendőrség eljárást indított a baleset ügyében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem állt meg a STOP-táblánál

Fanni szerda kora reggel felkelt, hogy a szokott módon elkészítse szendvicsét, megreggelizzen, majd biciklire üljön és elinduljon az iskolába. Egy útkereszteződésbe vele együtt érkezett egy kamionos, aki nem állt meg a STOP-táblánál és elgázolta a gyermeket.

Összeomlott a kamionsofőr

Úgy tudjuk, a baleset után a kamionos összeomlott, őt is kórházba szállították. A pszichológus szerint az elkövetőnek ilyen esetekben a legnagyobb büntetés a bűntudat.

Bűntudata van az elkövetőnek

„Ezek az emberek valóban megélik az önmarcangolást. A bűnösségnek az érzését. Hasonlóképpen megélik a gyásznak a fázisait. Ezek az emberek szeretnék meg nem történté tenni az eseményt. Visszafordítani az idő kerekét” – mondta a Tényeknek Makai Gábor klinikai szakpszichológus.

Nem enyhül a szülők fájdalma

Fanni szüleinek fájdalma pedig lányuk hiányával napról napra erősödik. Az édesanya, Steiner Nikolett és az édesapa, Berki Zoltán megtörten vezette körbe a Tények stábját a házban, amit már sosem fog Fanni nevetése betölteni.

Imádta az állatokat

A szülők birtokukat mutatva megtörten mesélték, hogy kislányuk nagyon szerette az állatokat, és lovasiskolába készült. Túlzás nélkül lányuk jövőjére és boldogságra tették fel az életüket, az ő kedvéért tartottak állatokat.

Nincs B variáció

„Egy szempillantás alatt vége mindennek, és nincs B variáció. Csak ez van, hogy elment, és nincs tovább” – nyilatkozta megtörten az édesapa.

A Tények riportját itt tudod megnézni

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: TV2