Egy 18 esztendős fiatalember dobta el életét fővárosi otthonában, az önakasztást élőben, online közvetítette egy közösségi felületen. A chatszobában többen látták, nézték, senki nem volt azonban, aki segített, vagy segítséget kért/hívott volna. A BRFK   Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt nyomoz.

Senki nem tett semmit

A rendőrség azt írta, a cselekményt többen élőben végignézték, de senki nem hívott segítséget. Többen meg sem próbálták megakadályozni a tragédiát. Pedig néha elég egy cím, vagy egy név és a rendőrök azonnal az elkeseredett ember segítségére sietnek. 

Patkánymérget evett 

2023-ban, egy kismama hívta a rendőrséget. Azt mondta, hogy egy ezer éve nem látott ismerőse öngyilkos akar lenni valahol – nagyvonalakban ennyi volt az első hír, amit a rendőröknek mondott egy aggódó nő. A bejelentő a közösségi médiában látott egy videót, amelyen ismerőse öngyilkossági szándékkal patkánymérget evett.

A nő próbált kapcsolatot tartani az ismerősével

Sajnos azt nem tudta, hány éves, hol lakik, honnan posztolt és mi a telefonszáma. Csak egy nevünk volt a rendőröknek, ez alapján próbálták tartózkodási helyét megállapítani, a bejelentő eközben közös ismerőseiktől próbált közelebbit megtudni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pomázra mentek a rendőrök

A percek óráknak tűntek, az idő szorított és sürgetett, mihamarabb rá kellett találni a bajba jutott férfire, aki gyakorlatilag a világ bármely pontján lehetett. Fél órával később végre felbukkant egy pilisszentiváni, majd a bejelentő segítségével egy pomázi cím, ám hiába siettek a szentendrei zsaruk kiderült, ott bizony nem lakik. 

Bevallotta az öngyilkossági szándékát 

A helyi körzeti megbízott és közlekedési kollégája azonban a terepszemle közben összeszedett információmorzsák alapján belőtte, ki lehet a keresett férfi és hol lakhat. Egy harmadik címen aztán végre megtalálták. Először tagadta öngyilkossági szándékát, végül bevallotta, szerelmi csalódását próbálta a patkányméreggel megszűntetni. A rendőrök mentőt hívtak, miközben vigyáztak az egyre rosszabbodó állapotú férfire, aki időben kórházba került, ahol gyomormosás várt rá. 

Van segítség!

Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció