Délelőtt összeütközött a 19-es villamos és egy nyergesvontató a Margit híd budai hídfőjénél. Egy lány könnyebben megsérült és kórházba vitték.
Dugó miatt
A belesetnél a nyergesvontató sofőrje elismerte felelősségét, de elmondta, hogy szabad jelzésnél hajtott a kereszteződésbe, csak a dugó miatt nem tudott időben továbbmenni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Jött a villamos
Várakozása közben a Margit híd budai hídfőjénél lévő megállót elhagyva megérkezett mellé a 19-es villamos, amely zöldnél kezdett áthaladni.
Menni kellett
Ekkor azonban a sor megindult, a nyergesvontató vezetője gázt adott, ám nem nézett a jobb oldali visszapillantó tükörbe, így pont a villamos oldalának hajtott.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Vészfékezett
A szerelvény vészfékezéssel pár méteren belül megállt, de a teherautó így is jelentős pusztítást végzett: több oldalablak kitört és az utastérbe zuhant, illetve betört a bal első ajtó is.
Megvágta az üveg
Csak az egyik ablak mellett ülő lány sérült meg a lábán, amikor rázuhant az egyik ablaktábla, de az ő állapota sem súlyos.
Zöld lámpa
A villamosvezető és a nyergesvontató sofőrje nem sérült meg az ütközés során. Az balesetet okozó fiatalember elismerte, hogy ő hibázott, de ahhoz ragaszkodott, hogy ő még zöld jelzésen haladt át a jelzőlámpák alatt, utána pedig már nem láthatta, mit mutatnak.
Még nagyobb dugó
A baleset óriási torlódást okozott a környéken, mivel mindkét irányban csak egy sáv volt járható, az is a kifelé vezető oldalon.
Terelés
Egy és negyed órán keresztül a 19-es villamos nem közlekedett a Batthyány tér és a Szent Lukács Gyógyfürdő között, a 41-es villamos terelve járt, nem érintette a Szent Lukács Gyógyfürdő és a Rudas Gyógyfürdő közötti megállókat, a 9-es, a 26-os és a 109-es autóbusz terelve közlekedett a Margit híd felé, nem érintette a Margit híd, budai hídfő megállót, a 109-es autóbusz pedig a Bem József tér megállót sem.
Címlapfotó: BudaPestkörnyéke.hu/G.K.