Pénteken, az előkészítő üléssel megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon annak a 33 éves, kétgyermekes nőnek a büntetőpere, aki tavaly tavasszal megfojtotta a nyugdíjas nevelőanyját Budapesten, egy Bimbó utcai társasházban, miközben 2 éves gyermeke a másik szobában volt.  P. Gabriellát jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tartják fogva. 

Gyilkosság a Rózsadombon

2023 májusában borzalmas gyilkosság történt Budapesten, a 2. kerületben. Egy 75 éves nő holttestét találtak meg saját lakásában. Az idős nő orvos férje kórházban tartózkodott a tragédia napján. Az áldozat fia talált rá halott édesanyjára, ezután derült ki, hogy az asszony gyilkosság áldozata lett. A rendőrök hamar kiderítették, hogy a tettes a nő nevelt lánya lehet, akit örökbe fogadott. P. Gabriellának pszichés problémái voltak. Két gyermeket nevelt, egy két évest és egy egy hétévest.

Több eljárás is volt ellene

A nő már korábban is többször rátámadt mostohaanyjára, és egyéb bűncselekmények, többek között zaklatás és testi sértés miatt is eljárás indult ellene. Egy vita hevében korábban hasba rúgta a szomszédját, állandó munkája nem volt, mostohaanyjától folyamatosan pénzt kért, állandó volt a konfliktusuk köztük.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pénzt kért mostahaanyjától

Tavaly májusban, amikor végzett mostohaanyjával, a kisgyermekes anyukának nem volt munkahelye, folyamatosan anyagi problémákkal küzdött, ezért rendszeresen kért pénzt a 75 éves nevelőanyjától. Többször is előfordult, hogy kevesellte a tőle kapott összeget, ezért azzal fenyegetőzött, hogy megöli őt vagy saját magát.

Megfojtotta

A tragédia napján is felment a nevelőanyjához, majd ismeretlen okból rátámadt. Előbb rátérdelt, majd ököllel és könyvekkel ütlegelni kezdte. Ezt követően kábelt és telefonzsinórt tekert az asszony nyakára, majd megfojtotta. A bűncselekmény elkövetésekor a nő kétéves gyermeke a másik szobában volt.

Vádat emeltek 

Az ügyészség bűncselekmény elhárítására idős kora miatt korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat az előzetes kényszergyógykezelés alatt lévő nővel szemben, de nem a mértékére nem tett konkrét indítványt a nő kóros elmeállapota miatt. 

Beismerte tettét 

P. Gabriella a helyszíni kihallgatása során még beismerte a bűncselekmény elkövetését, és elmondta, hogyan fojtotta meg az anyját, sőt, még azt is megmutatta, hogy a lakáskulcsot pontosan hol dobta el a Mechwart lépcsőnél. Arról is beszámolt, hogy a bűncselekmény idején viselt ruházatát igyekezett elégetni, majd lepedőbe göngyölte és kidobta az ablakon, a csomag azonban fennakadt egy fán.

Mintha testvérek lettek volna 

A nő a folytatólagos kihallgatása során azt mondta, hogy jóban volt a nevelőanyjával, olyan volt a kapcsolatuk, mintha testvérek lettek volna. Elmesélte, hogy kamaszkorában mondta csak el neki az anyja, hogy örökbe fogadta őt. A bűncselekménnyel kapcsolatban pedig ekkor már azt mondta, hogy az anyja támadt rá és a kétéves kislányára, ő pedig csak védekezett. A mai előkészítő ülésen P. Gabriella Aletta beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyalás jogáról is.

Skizofréniában szenved

“Kisgyermeket bántott. Olyan volt, mintha kiléptem volna a saját testemből, és nem is én lettem volna”– fogalmazott a bíróságon. A bíróság nem fogadta el a nő beismerő nyilatkozatát, mert az asszony paranoid skizofréniában szenved, egyúttal vitatta a vádiratban foglaltakat, és tárgyalásra utalta az ügyet, amit azonnal meg is kezdtek. P. Gabriella ekkor azt mondta: „Nagyon sajnálom a történteket. Felmondták az idegeim a szolgálatot. Ha tehetném, akkor visszaforgatnám az idő kerekét” – írja a 24.hu. 

Nevelőszülőknél van az egyik gyerek 

P. Gabriella kilenc éves gyereke most az apjánál él, a kicsit pedig nevelőszülőknél helyezték el, miután az apja lemondott róla. Ő kisebb gyermeke egyébként a mostohaanyja meggyilkolásakor a másik szobában játszott. A következő tárgyalást az ítélkezési szünet után, ősszel tartják.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: P. Gabriella, a helyszíni kihallgatása során – Forrás: police.hu