Az már rég rossz, ha egy választást csak jogászkodással lehet dűlőre juttatni. Úgy tűnik a főpolgármester-választás belefullad a vitába és így a főpolgármester legitimitása is kérdésessé válhat. Az Alkotmánybíróság ma Vitézy Dávidnak adott igazat, vagyis új döntést kell hoznia a Kúriának a főpolgármester-választásról. A 41 szavazatnyi különbség olyan kevés, hogy ebből még bármi lehet.

Vitézynek adott igazat az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság pénteki döntésében helyt adott Vitézy Dávid alkotmányjogi panaszának, és ezzel megsemmisítette a Kúria korábbi végzését, ami helybenhagyta a főpolgármester-választás eredményét, vagyis Karácsony Gergely győzelmét megállapító Nemzeti Választási Bizottsági határozatot. Az Alkotmánybíróság döntése azt jelenti, hogy a Kúriának újból le kell folytatnia az eljárását, és új döntést kell hoznia. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A szavazatok újraszámolása a tét

Vitézy Dávid azt akarta elérni, hogy a Kúria változtassa meg a Nemzeti Választási Bizottság határozatát, és rendelje el az összes fővárosi szavazókörben az érvényes szavazatok újraszámlálását. A fő problémája az volt, hogy a 4. és 7. kerületben túl vékony tollal húzták ki a választás előtt az utolsó pillanatban visszalépett fideszes Szentkirályi Alexandra nevét. Emlékezetes, hogy Szentkirályi azt kérte a fideszes szavazóktól, hogy szavazzanak helyette inkább Vitézyre.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Sérül a tisztességes eljáráshoz való jog

Az Alkotmánybíróság mostani határozatában megállapította, hogy a Kúria megszegte a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogból fakadó kötelezettségét. Az Alkotmánybíróság szerint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelme valósul meg, ha a választási eljárás során nem azonos szempontok alapján értékelik a szavazatok érvényességét, illetve érvénytelenségét.

Vitézy elfogadja majd a jogerős eredményt

Nem sokkal cikkünk megjelenése előtt Vitézy Dávid azt írta a közösségi oldalán, hogy az Alkotmánybíróság a választási eljárásról szóló törvény szerinti legmagasabb jogi fórum. “Bárhogy is dönt a Kúria a megismételt eljárásában az Alkotmánybíróság mai döntése nyomán, a törvényben szabályozott jogorvoslati folyamat eredményeként így létrejövő végleges jogerős eredményt természetesen el fogom fogadni.”

Higgadtságra számít Vitézy a főpolgármestertől

Vitézy Dávid azt is írja, hogy “Karácsony Gergely főpolgármester egy hete független magyar bíróságként jellemezte a Kúriát, bízom benne, hogy a mai döntés nyomán következő újabb kúriai eljáráshoz is hasonló higgadtsággal viszonyul majd. Magam részéről biztosan így fogok, és türelemmel várom a Kúria újbóli eljárását és döntését, hiszen a most zajló jogorvoslati folyamat bár hosszadalmas, de a választási eljárásról szóló törvény által megszabott, minden magyar település önkormányzati választására vonatkozó jogorvoslati határidők és keretek között zajlik.”

Nem tudott belenyugodni

Karácsony Gergely így reagált az Alkotmánybíróság döntésére a közösségi oldalán: „Vitézy Dávid nem tud belenyugodni a vereségébe. Az Alkotmánybíróságig futott azzal az abszurd érveléssel, hogy bár korábban maga által is elismerten nem kérte az érvényes főpolgármesteri szavazatok újraszámolását, az érvénytelen szavazatok átvizsgálása során kiderült számára, hogy a fel sem nyitott kötegekben levő érvényes szavazatokat jogsértően számolták. A Fidesz által három hete megválasztott új alkotmánybírósági elnök pedig lelkesen meghálálta a belé vetett bizalmat és asszisztált ehhez a képtelenséghez… Kiderült, hogy Vitézy Dávid a Fidesz kitartottja. Én türelmesen kivárom az ámokfutásának végét.”

782 ezer szavazat újraszámlálása jöhet

Karácsony azt is írja, hogy a főpolgármester-választást megismételni már nem lehet, hiszen a törvény szerint annak utolsó lehetséges időpontja holnapután lenne. A Kúriának azt kell mérlegelnie az alkotmánybírósági határozat után, hogy szolgáltatott-e bizonyítékot arra Vitézy Dávid, hogy az érvényes szavazatok számlálása során az eredményre kiható jogsértés történt. Ha igen, akkor nyolc nap alatt a Kúria maga fogja a választási irodák segítségével újraszámolni a 782 ezer érvényes szavazólapot. Ha nem, akkor részletesebb indokolással helybenhagyja a főpolgármester-választás eredményét.

Megfordulhat az eredmény

Budapesten mindössze 41 szavazaton múlt Karácsony Gergely győzelme, az érvénytelen szavazatok újraszámlálására szinte biztosan sor fog kerülni, így az eredmény megfordulhat. Nagy kérdés, ha Vitézy Dávid vezetne 41 szavazattal, akkor mi történne. A jelenlegi szavazatok ismeretében Budapest megosztott, hiszen Karácsonyra és Vitézyre is nagyon sokan szavaztak. Talán ezt a meccset egy mindent tisztázó újabb főpolgármester-választással kellene dűlőre juttatni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Vitézy Dávid és Karácsony Gergely. A fotó illusztráció, Adobe IA mesterséges intelligencia felhasználásával készült