Forrnak az indulatok Visegrádon. A lakók egy része teljesen kivan a dübörgő motorosoktól és a driftelő, önjelölt autóversenyzőktől, akik a Panoráma úton hasítanak. A közelben élők szerint elviselhetetlen a hangzavar és felháborító, hogy az önkormányzat, valamint a szentendrei rendőrség semmit sem tesz lényegében semmit a helyzet megszüntetése érdekében.

Ahogy azzal már többször foglalkoztunk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, óriási ellentét feszül a motorosok és a visegrádiak között. A helyiek gyűlölik a Fellegvár felé vezető úton dübörgő motorosokat és driftelő autósokat. Az önkormányzat tavaly kitiltotta a motorosokat az útról, ezután a motorostársadalom petíciót írt és tiltakozó felvonulást rendeztek. Ezt követően a visegrádi városházán korrigáltak: tavasztól őszig csak egy irányban lehet használni a Panoráma utat. Azt gondolták ezzel a probléma megoldódott. Sajnos nem. Sok motorosok egy része egyáltalán nem foglalkozik a tiltó táblával, erről rengeteg képet és videót kaptunk a visegrádiaktól, az elkeseredett helyiek állítják: a rendőrségre sem számíthatnak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

A tiltás ellenére is motoroznak

Olvasói fotó

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Beindult a versenyzés

“Egyik áprilisi hétvégén este fél 11-kor hívtam a 112-t, mert ismét beindult a közúti versenyzés. A ház ablakából figyeltem a történteket. Körülbelül 5-6 kisebb autós banda randalírozott. A járőr 20 percre rá kényelmesen elhaladt felfelé a szerpentinre, majd vissza. Ezalatt zengett az egész Dunakanyar, ami a visegrádi szerpentinről illetve a városból hallatszott. Hallani kellett a rendőröknek is, mert mellettük mentek el ezek az autók, s olyan hangos volt néhány autó, hogy majd kiszakadt a hegy oldala.” – meséli portálunknak Ágnes, aki rendszeresen felriad az autók és motorok dübörgésére.

Évek óta megy a terror

A Visegrádon élő asszony így folytatta: “A hangzavar a járőrözés alatt sem csitult. Reggelre a szerpentin tele lett driftelések nyomaival. Nem tudjuk, hogy történt-e intézkedés, de lényegét tekintve mindegy is. Sok éve megy ez a terror és számomra, sőt, egész Visegrád számára egyértelmű, hogy ezt hagyják.” 

Közbe kellene avatkoznia a rendőrségnek

Ágnes állítja, hogy mindenki tudja, mikor jönnek ezek az őrültek, amikor tolják a “futamokat” a hegyi úton. Szerinte akkor fentről és lentről egy rendőrnek le kellene zárni az utat és az autókat műszakilag át kellene nézni. Az átépített, illegális versenyekre kialakított autókat azonnal ki lehetne zárni a forgalomból. 

2 milliós járőrszolgáltatás

Az asszony így folytatta kesergését: “Sokkal kényelmesebb nem kiszállni a járőrkocsiból, felvenni Visegrád pénzét, 2 milliót fizet a város az extra járőrszolgálatért. Egy dolog változott az elmúlt évben, a motorosok haragját a visegrádi lakosok isszák meg. A káosz maradt. Ennyi.” – hajtja le fejét az asszony.

Zajterhelés

Miklós arról beszélt portálunknak, hogy az ígéretekkel ellentétben továbbra sem született javulás az évek óta tartó zajártalmat és forgalom-terhelést illetően. “A város birtokában van több hiteles zajmérés, ami magasan, sokszorosan a megengedett egészségügyi értékek felett volt a napközbeni délutáni motoros forgalom miatt. A motorosok továbbra is minden irányból járják a Panoráma szerpentint, mint régen. Sem a motorosokat, sem a rendőrséget nem érdekli a motorosok számára a tavaly bevezetett szerpentin egy rövid szakaszának egyirányúsítása. 

Hülyegyerekek szakadt tuninggal

A helyiek azt is állítják, hogy az illegális autóversenyzések továbbra sem szűntek meg. “Már nappal is szép számmal vannak a recsegő kipufogós, szakadt tuningolt autójú hülyegyerekek, akik boldogan elégetnek egy gumiszettet az utakon egy délután, ami egy tanár fél éves fizetése.” – teszi hozzá Miklós. 

Nem született megoldás

“Próbálják a lakosok a rendőrség segítségét kérni, amikor beindul közúti versenyzés, de mire a rendőrség kiér, addigra jellemzően a „gumi-Torettók” rég messze vannak. Volt rá példa, hogy a visegrádi lakost jelentett fel a rendőr, hogy minek hívogatja őket feleslegesen. A polgármester és a rendőrség évek óta hitegeti a lakosságot, hogy legyenek türelemmel, de eddig senki számára sem született semmiféle megoldás.” – fejezi be a visegrádi férfi.

A harcnak nincs vége

Az önkormányzat vélhetően retteg a motorosoktól, attól félnek, hogy ismét ellepik Visegrádot a tiltakozók, ugyanakkor a motorosok nem képesek az önmérsékletre. Vélhetően amikor leszállnak otthon a motorról és lepihennek aludni, ők sem örülnének annak, ha a házuk környékén dübörgő motorok és driftelő autósok zajonganának. Az érem másik oldala, hogy a Visegrádra látogató motorosok és autósok egy része fogyasztást generál a helyi éttermekben, így Visegrádon sem mindenkinek érdeke a motorosok kitiltása a történelmi településről. A harcnak tehát még nincs vége. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Motoros a visegrádi Panoráma úton – olvasói fotó