Hatvannyolc éves korában, súlyos betegség következtében váratlanul elhunyt Ligeti András Kossuth-díjas karmester, hegedűművész – tájékoztatta a család vasárnap az MTI-t.

17 évesen nyert felvétel a Főiskolára

Ligeti András 17 évesen nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol hegedű szakon, majd a karmesterképzőn szerzett diplomát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Koncertmesterként kezdte pályafutását

Pályafutását a Magyar Állami Operaház koncertmestereként, majd karmestereként kezdte, ezzel egy időben számos rangos hegedűversenyen ért el első helyezést. 1980-tól Solti-ösztöndíjasként Karl Österreichernél tanult Bécsben, majd 1986-tól Claudio Abbado asszisztenseként a Mahler Ifjúsági Zenekart irányította.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bartók-interpretációi

Az 1990-es években több 20. századi zeneszerző ősbemutatóját dirigálta, köztük Kurtág György, Igor Sztravinszkij műveit, nemzetközi elismertségét Bartók-interpretációi alapozták meg.

Ez is érdekelhet:

A bergeni filharmonikusok

Rendszeresen visszatérő vendég karmestere volt a BBC, az izraeli, a dortmundi és a bergeni filharmonikusoknak, több alkalommal vezényelte a Suisse Romande zenekart.

Külföld

Három éven át a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának igazgató-karmestere volt. 1997 és 2007 között a Matáv, majd a Telekom Szimfonikus Zenekar zeneigazgatójaként tevékenykedett, irányításával az együttes külföldön is komoly elismertséget szerzett.

Egyetemi docens

Egyetemi docensként éveken át irányította a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző munkáját. 2005-ben a Taipei Szimfonikus Zenekar főzeneigazgatója lett.

Interjú Ligeti Andrással:

Széles repertoár és Kossuth díj

Karmesterként rendkívül széles repertoárral rendelkezett, barokk és klasszicista szerzőktől a 20. századi művekig. Művészetét számos rádió- és hanglemezfelvétel örökítette meg. Munkássága elismeréseként több rangos kitüntetésben –  Bartók Béla-Pásztory Ditta-díj, Liszt Ferenc-díj, Érdemes Művész, Kossuth-díj – részesült. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Ligeti András – Forrás: YouTube