Gyermekbántalmazás gyanúja miatt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság még szeptember végén felfüggesztette a fóti Károlyi István Gyermekközpont igazgatóját, Páger Pál Attilát. A felfüggesztést nem verték nagy dobra, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság csak egy közleményben jelezte ezt a honlapján. A hírről azután értesült a nyilvánosság, hogy a Telexnek egy belső forrás jelezte a döntést.
Felfüggesztették az igazgatót
A hírportál úgy tudja, az igazgatóval szemben felmerült a gyanú, hogy egy autista kisfiút bántalmazott, ezután döntöttek a felfüggesztéséről. Azt, hogy ez volt a gyanú, az érintettek nem cáfolták, igaz, nem is kommentálták. A Telex még szeptemberben megkereste emailben Páger Pál Attila igazgatót, akárcsak a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, hogy az ügy részleteit megismerhessük. Megkeresésünkre akkor sem reagáltak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Fizikailag bántalmazhatott egy gyereket
A szeptember 27-i keltezésű közlemény szerint a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság jelzést kapott annak gyanújáról, hogy a Károlyi István Gyermekközpont intézményvezetője fizikailag bántalmazott egy ellátott gyereket. Cséplőné Gönczi Veronika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatójának nevében kiadott közlemény szerint az ügy kivizsgálása céljából a főigazgató asszony haladéktalanul rendőrségi feljelentést tett és azonnali belső vizsgálatot rendelt el. Az is szerepelt a közleményben, hogy az ügy további részleteiről a vizsgálat lezárultáig nem ad tájékoztatást.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Az igazgató várta Magyar Pétert
Karácsony előtt, amikor Magyar Péter adományt vitt a fóti gyermekotthon lakóinak, akkor már újra Páger Pál Attila, mint az intézmény igazgatója fogadta a Tisza Párt elnökét. Ő volt az, aki nem engedte, hogy Magyar Péterék személyesen adják át az ajándékokat az otthon lakóinak.
Visszahelyezték az igazgatót
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság honlapján november 7-én, egy közleményben tudatták, a Károlyi István Gyermekközpont vezetője ismét ellátja igazgatói teendőit. Azonban az nem derült ki a közleményből, hogy mi lett a belső vizsgálat eredménye.
Nem történt bűncselekmény
Mivel a fóti gyermekotthont érinti az ügy, ezért a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályát is megkerestük, hogy megtudjuk, a fóti rendőrségen tettek-e feljelentést az ügyben. A rendőrség arról tájékoztatott, hogy a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya kiskorú veszélyeztetése miatt folytatott büntetőeljárást. „A nyomozó hatóság az eljárást – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – megszüntette” – írták válaszukban. Ez azt jelenti, hogy a rendőrség nyomozott, a nyomozás során pedig arra jutott, hogy ami történt, az nem bűncselekmény. A lap megkereste a Belügyminisztériumot is, de onnan nem érkezett válasz. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.