Kiakadt a felelőtlen vendégeire Molnár Anikó. A sminktetoválóként dolgozó egykori celebet az háborította fel, hogy egyes vendégek időpontot foglalnak szépségipari szolgáltatásra, majd előzetes lemondás nélkül egyszerűen nem jelennek meg a szalonba. Anikó most azt tervezi, hogy egy „szépségipari feketelistát” épít, ahová névvel együtt felkerülnének a hanyag kuncsaftok.
Sminktetoválóként dolgozik
Molnár Anikó évek óta sminktetoválóként dolgozik. Saját bevallása szerint rengeteg kuncsaftja lett az évek során. Most kiakadt vendégei egy részére, mert szerinte a hanyagságuk már-már veszélyezteti a megélhetését. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiakadt a vendégekre
Az egykori Nagy Ő azt mondja, hogy egyes vendégek időpontot foglalnak, és ha mégsem érnek rá akkor, egyszerűen nem veszik a fáradtságot arra, hogy erről értesítsék a vállalkozót. A kiesés miatt Anikó az idejét és a bevételét is elbukja.
Felszívódott a vendég
„Most lett elegem! Egy hölgy bejelentkezett, akire még a találkozónk előtti nap rá is írtam, hogy ugye jön és minden rendben lesz, de sem arra nem válaszolt, de nem jelent meg a megbeszélt időpontban sem. A telefonját nem veszi fel, egyszerűen ignorál azóta is. A tiszteletlenségnek ez olyan foka már, hogy arra szavakat nem találok! Elveszi az időmet, a pénzemet, a szakma iránt érzett szeretetemet, a bizalmamat…” – mondta a Borsnak Anikó.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Anikó dühöngött
„Gyökér, paraszt, bunkó dolog így viselkedni, ami nem maradhat következmények nélkül” – dühöngött a Pomázon élő celeb.
Mozgalmat indít
Molnár Anikó úgy döntött, hogy tekintettel arra, hogy egyre többször fordul elő, hogy eltűnnek a vendégek, és mivel nemcsak az ő vállalkozása szenvedi ezt meg, hanem több tucat szépségiparban dolgozó kollégája, mozgalmat indít.
Feketelista
„Már elkészítettem egy oldalt, aminek a munkaneve az, hogy „szépségipari feketelista”, egy szégyenfal. Egy olyan Facebook-oldal ez, ahova szépen ki fogjuk tenni azokat az embereket, akik ilyen ocsmány módon átvertek” – mondta Anikó.
Országos adatbázisépítésbe kezdenek
„Természetesen nem azokról van szó, akiknek közbejött valami és azért nem tudtak eljönni. Ha szólnak, hogy nem jó az időpont, semmi baj. Aki viszont befoglal és nem jön el, azok számíthatnak arra, hogy a szégyenfalra kerülnek. Fodrászok, körmösök, sminkesek, tetoválók tucatjai küzdenek ugyanezzel a problémával, így egy országos adatbázis építésébe kezdünk, az érdekeink védelmében. Itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy azok a vállalkozók, akik érintettek, keressenek meg engem!”
Jogi helyzet
Molnár Anikó azt mondja, hogy egy ügyvéddel majd egyeztet még arról, hogy jogilag támadhatatlan legyen a szégyenfal, mert mindenképpen el akarják indítani. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Előleg fejében foglalhatnak időontot
„Vannak vállalkozók, akik már csak úgy írnak be időpontra, ha a vendég előleget küld. Nekem ehhez még mindig nem fűlik a fogam, még mindig bízni akarok az emberekben, és nem akarok pénzéhesnek tűnni. De a helyzet tarthatatlan! Sok-sok kollégám nevében beszélek most, akik szintén megérdemelnék azt, hogy emberségesen bánjanak velük, velünk a kuncsaftok” – mondta a celebből lett sminktetováló Anikó.
Kiemelt kép: Molnár Anikó – Forrás: TV2