Korábban többször elutasították a Burger King étteremláncot üzemeltető gazdasági társaság kérését, most azonban változott a helyzet. Budakalász képviselő-testülete legutóbbi ülésén döntött arról, hogy megépülhet az Omszk-parki bevásárlóközpont magántulajdonban lévő telkére tervezett új gyorsétterem.
Többször elutasították a kérelmet
A Burger King éttermek magyarországi üzemeltetője az elmúlt években több alkalommal is megkereste a budakalászi önkormányzatot azzal, hogy az Auchan magántulajdonban lévő területén éttermet szeretne nyitni. Akkor környezetvédelmi aggályokra hivatkozva elutasították a kérelmet. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A „kőturkáló” helyére épül
Az új gyorsétterem megépítését – egy meglévő építési hely bővítésével – a konkurens gyorsétteremmel szemben, a körforgalom túloldalán tervezi a beruházó. Ez a jelenlegi „kőturkáló” néven ismert helyen valósulhat meg 2024-ben.
Hirdetés
Korábbi kifogások
Az önkormányzat a korábbi tervekben azt kifogásolta, hogy a zöld felület nagy mértékben csökkenne a gyorsétterem megépítésével.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Új tanulmányterv készült
„A beruházó egy új tanulmánytervet nyújtott be, kevesebb parkolóhellyel és terveiben szerepel nagy lombkoronát növesztő fák ültetése, a meglévő fák megtartása is. Ezen túlmenően egy 50 millió forintos anyagi kompenzációt is vállalt az Auchan-Ceetrus Kft. az építési jogért.” – nyilatkozta Nagel István alpolgármester a TV Budakalásznak.
Az Omszk parkra fordítják a pénzt
Az önkormányzat a befolyó összeget az Omszk park gyalogos, illetve kerékpáros megközelíthetőségének javítására kívánja fordítani.
Nem tartanak forgalomnövekedéstől
A Burger King étteremláncot üzemeltető Fusion Befektetési Zrt. részletes számításai alapján forgalomnövekedéstől nem kell tartani; valószínűsíthetően azok a vásárlók fogják látogatni az éttermet, akik a bevásárlóközpont parkolójában amúgy is megfordulnak.
Évi 20-22 milliót hozhat a városnak
„Az előzetes tervezések szerint a gyorsétterem létesítése egy 20-22 millió forintos éves iparűzési adót jelent majd a városnak, ami szintén egy jelentős hozzájárulás a fejlesztési lehetőségekhez.” – összegezte Nagel István.
A jövő évben indul az építkezés
A bizottság megtárgyalta és egyhangúlag támogatta az új tanulmánytervet a legutóbbi testületi ülés előtt, ahol is egyöntetűen elfogadták a határozatot. Az új Helyi Szabályozási Terv megalkotását követően nyílik lehetőség arra, hogy elkészíthesse az építési- és kiviteli terveket a Burger King, majd az engedélyeztetés után kiírhatja a kivitelezési pályázatokat. Csak ezt követően kezdődhet meg az építkezés, feltételezhetően 2024-ben. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: ide épül a gyorsétterem. Fotó: TV Budakalász.