Kamion és autó ütközött össze a 10-es úton péntek reggel. A balesetben ketten meghaltak, míg egy ember életveszélyesen, egy pedig könnyebben sérült. A rendőrség tájékoztatása szerint az 50 éves sofőr szörnyethalt, a 21 éves férfi életéért még küzdött, de nem sikerült megmenteni őt. Péntek délután azonban meghalt az életveszélyesen megsérült férfi is.
Baleset a 10-es úton
A tragikus végkimenetelű baleset a 10-es főúton történt Piliscsabánál, az Alditól nem messze, egy autó és egy kamion ütközött össze azután, hogy a kocsi – eddig ismeretlen okokból – áttért a szembejövő sávba. A baleset után készült fotókon is látszik, hogy a kocsi borzalmasan összetört, az eleje szinte teljesen megsemmisült, a motortérből pedig vastag füstoszlop csapott fel. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Mentőhelikopter is érkezett
A mentők, a tűzoltók és a rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol kiderült, hogy az összeroncsolt kocsiban utazó három ember mindegyike benn ragadt. “Kamion és személyautó ütközött össze Piliscsabán, a 10-es főút belterületi szakaszának 24-es kilométerszelvényénél, a Feketefenyő utcában. A balesethez az esztergomi hivatásos tűzoltók vonultak, akik feszítővágó segítségével három embert kiemelnek a gépkocsiból – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
A sofőr azonnal meghalt
Miután a tűzoltók kiemelték a három embert, azonnal átadták őket a mentőknek. Az autót vezető sofőrön már nem lehetett segíteni, szinte azonnal életét vesztette, a hátul utazó fiatal férfi életéért azonban a helyszínen hosszú időn keresztül harcoltak.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Ebben az autóban utaztak az áldozatok
Forrás: MTI/Mihádák Zoltán
Két embert vittek kórházba
Sajnos őt sem lehetett megmenteni: a mentősök minden küzdelme ellenére ő is a helyszínen hunyt el, míg az anyósülésen utazó középkorú férfit életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba. A balesetben a teherautót vezető férfi is könnyebben sérült, úgy tudni, hogy őt is kórházba kellett szállítani. Azt, hogy pontosan mi okozta a tragédiát, egyelőre nem tudni, a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
Helyszíni felvétel a baleset után
Forrás: MTI/Mihádák Zoltán
Egy 50 és egy 21 éves férfi halt meg
Szabóné Berki Bianka, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a balesettel kapcsolatban a 24.hu-nak azt mondta, hogy a személyautó vezetője áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a teherautóval. A személyautót vezető 50 éves férfi, és a mögötte ülő 21 éves férfi meghalt, míg a jobb oldalon ülő 46 éves férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték e Honvédkórházba. Az orvosok hiába küzdöttek az életéért, sajnos nem tudták megmenteni. A férfi, péntek délután meghalt. A teherautó 52 éves vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Egy 50 és egy 21 éves férfi halt meg – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán
Kiemelt kép: