Hegedűs D. Géza, a Vígszínház művészet lett a Nemzet Színésze. Idén immáron harmadik alkalommal gyűltek össze a Nemzet Színészei, hogy új tagot válasszanak maguk közé. Ezúttal a július 30-án elhunyt Király Levente helyére kerestek új színművészt. Király Leventét augusztus 26-án Szegeden helyezték örök nyugalomra. Az alapító okirat szerint csak a temetés után választható meg az utód.

Megválasztották az új tagot 

Kedden délelőtt, a Nemzeti Színházban gyűltek össze a színészek, akik Hegedűs D. Gézát, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, egyetemi docenst, érdemes és kiváló művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját választották a Nemzet Színészének. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Pályája 

Hegedűs D. Géza Ibrányban született 1953-ban. Középiskolai tanulmányait Debrecenben végezte, ahol építészeti technikumba járt, de már akkor a mozi és a színház világa vonzotta igazán. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Horvai István osztályában végzett 1975-ben, majd a Vígszínházhoz szerződött, ahol azóta is a társulat tagja.

A Színművészeti docense

1987 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1992-ben elvégezte a rendező szakot is. 2000-ben megszerezte a DLA fokozatot is. Rendezőként olyan nagysikerű produkciók fűződnek a nevéhez, mint A dzsungel könyve, a Sógornők, az Egy csók és más semmi vagy a Katharina Blum elveszett tisztessége.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Számtalan szerep 

Csaknem 150 színpadi szereppel, 40 rendezéssel, és több mint 70 film- illetve tévéjátékkal a háta mögött a mai napig nemzedékének egyik legtöbbet játszó, legaktívabb művésze. 

Társadalmi szerepvállalás 

Színházi munkái mellett a társadalmi felelősségvállalás egyik élharcosa, hisz a Magyar Színházi Társaság elnökségének és a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanácsának tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Díjai

Művészeti alkotótevékenységét számtalan díjjal és rangos kitüntetéssel ismerték el. A Jászai Mari-díjat 1980-ban, az Érdemes Művész kitüntetést pedig 1989-ben kapta meg. A Vígszínház Hegedűs Gyula-emlékgyűrűjét 1982-ben, a legjobb alakításért járó Ajtay–díjat pedig hétszer nyerte el. 2006-ban Harsányi Zsolt-emlékdíjjal jutalmazták. 2007-ben Kiváló Művész lett, és Örökös Tagság kitüntetést kapott. 2008-ban Gundel Művészeti Díjjal és Roboz Imre Művészeti Emlékdíjjal ismerték el gazdag pályáját. 2009-ben megkapta a Kossuth-díjat is. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Hegedűs D. Géza