Hónapokig nem tudott állami kórházban mammográfiai szűrésre időpontot kapni egy nő. Végül egy magánrendelőben látták el, meglepő módon a társadalombiztás keretein beül.
Július közepe óta rossz
Nem tudok időpontot adni, még mindig rossz a gép. Július közepe óta. Az alkatrész állítólag úton van – mondták az Uzsoki Utcai Kórházban a Szabad Európa rádiónak most október végén.
A kálvária
A rádió egy zuglói nő kálváriáján keresztül mutatta be az áldatlan állapotokat. Az asszony júliusban próbálkozott először időpontot kérni az Uzsokiban, a gép ekkor már rossz volt. Alkatrészre vártak. Ezt a választ kapta augusztusban és szeptemberben is, már időpontot sem adtak a szűrésre.
Hirdetés
Ott sem fogadták
A szűrésben reménykedő nő háziorvosa tanácsára nem adta fel. Először az Országos Onkológiai Intézetben próbálkozott, de közölték vele, hogy nem fogadják a zuglóiakat mammográfiára, csak a kerületieket.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A népegészségügyi központnál sem tudtak okosat mondani
Hosszas próbálkozás után sikerült elérnie az egykori ÁNTSZ-t, ahol azt a választ kapta, hogy nincs alternatíva, ha rossz a gép, nincs ellátás, várnia kell, majd ha lesz alkatrész, mehet szűrésre.
Mamma Zrt.
Ekkor javasolta a körzeti orvosa a Mamma Zrt.-t, amely bizonyos kerületekből fogad nőket szűrésre tb-alapon is. Itt már sikerrel járt. Itt rádiónak nem hivatalosan elmondták, hogy ez miképpen lehetséges. Elvben náluk is négy hónap a várakozási idő, mert „mindenkit hozzánk küldenek, a János kórházból és a III. kerületből is, mert ők is csak a kerületieket látják el”. Egyre nő a várólistájuk, ha valaki most bejelentkezik, már csak januárra kaphat időpontot.
Mennyibe kerül?
Az internetes magánorvosi rendelők árlistáját átnézve a25 ezer és 40 ezer forintos árak a jellemzők de kontrasztanyagos vizsgálatnál már 80 ezer forint feletti a számla.
Sokan érintettek
Magyarországon minden tizedik nő emlőrákban szenved, a betegek 25 százaléka ötven év alatti, öt százalékuk pedig még harmincéves sincs. Egy szakorvos szerint évente körülbelül hatezer új emlőrákos esetet fedeznek fel, és háromezren halnak bele a betegségbe.
Ötezerrel kevesebb rákost diagnosztizáltak
A Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság októberi konferenciáján ismertetett tanulmány szerint jelenleg mintegy ötezer (1300 tüdőrákos, 2300 vastag- és végbélrákos és 1400 emlőrákos) fel nem ismert beteg nem kap kezelést.
Címlapfotónk illusztráció, a Budai Egészségközpont honlapjáról származik.