Ahogyan azt a kormány bejelentette, a járvány ötödik hullámának visszahúzódásával kivezetik a még hatályban lévő járványügyi korlátozásokat – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) pénteken az MTI-vel.

Zárt terekben sem kell a maszk

A közleményben azt írták: hétfőtől nem kell maszkot viselni az eddig előírt zárt terekben sem, tehát sem a tömegközlekedési eszközökön, sem az üzletekben, valamit megszűnnek a rendezvényekre vonatkozó korlátozások is. Az erről szóló kormányrendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben.

Visszahúzódó hullám

Úgy fogalmaztak: a sikeres védekezésnek és a lakosság átoltottságnak köszönhetően a járvány ötödik hulláma visszahúzódóban van, ezért a még meglévő korlátozások is megszűnnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Kapcsolódó:

A vendéglátó egységek dolgozóinak sem kell

A maszkviselési kötelezettség hétfőtől megszűnik a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken, valamint a vendéglátó egységek dolgozóinak sem kell maszkot viselniük munkájuk során – ismertették.

A korlátozások megszűnése

Hozzátették: a fentieken túl megszűnik minden olyan korlátozás, amely védettségi igazolványhoz kötötte valamely hazai szolgáltatás igénybevételét. Megszűnnek a rendezvényekre vonatkozó korlátozások, nem kell már védettségi igazolvány sportrendezvényre, kulturális rendezvényekre, zenés-táncos rendezvényre, 500 főnél nagyobb létszámú szabadtéri rendezvényekre sem.

A beutazással kapcsolatos kérdések

A tájékoztatás szerint a Magyarország területére történő beutazással kapcsolatos korlátozásokat is feloldják. Azonban közölték: a védettségi igazolvány kiállítására és érvényességére vonatkozó szabályok nem változnak, hiszen azok az uniós Covid-igazolványra vonatkozó szabályozással összhangban lettek kialakítva, az uniós országok pedig továbbra is maguk határozzák meg, hogy Covid-igazolványhoz kötik-e az országba való belépést.

Az oltás lehetősége továbbra is adott

Felhívták a figyelmet arra, hogy a kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét mindenkinek, aki élni szeretne azzal. Az oltás felvétele a kórházi oltópontokon, a háziorvosoknál és a házi gyermekorvosoknál továbbra is lehetséges. A regisztrációs és az időpontfoglaló honlap folyamatosan nyitva áll, márciusban is minden héten lesznek oltási akciónapok – emelték ki.

Az egészségügyi dolgozóknak továbbra is kötelező

Az oltás felvétele továbbra is elvárt az egészségügyi és a szociális dolgozóktól, valamint a honvédelemben, de a közigazgatás többi területén feloldják a kötelezettséget – írták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels