Már ötven új jegykiadó automata áll az utasok rendelkezésére, a 2022 júliusig tartó programban 375 új berendezést helyeznek üzembe a budapesti főpályaudvarokon, az elővárosi állomásokon, valamint megállóhelyeken – közölte a vasúttársaság az MTI-vel szerdán.

50 új készülék

Az automaták telepítése novemberben kezdődött. Az 50 új készülékből 24 a Budapest-Székesfehérvár vonalra került, csaknem ugyanennyit – 22 darabot – pedig a Nyugati pályaudvar utasai vehetnek igénybe. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Januárban folytatódik

A telepítés következő szakasza a tervek szerint januártól a Budapest-Esztergom vonalon folytatódik.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt közölte a MÁV

A MÁV közlése szerint a 375 új jegykiadó automatából 275 kártyás és készpénzes, míg 100 kizárólag bankkártyás fizetésre alkalmas.

Fejlesztések

Az új berendezések üzembeállítását megelőzően a meglévő 178 automata is megújult. Kiemelték, hogy a fejlesztéssel a készülékek száma több mint háromszorosára emelkedik.

Ez is érdekelhet:

Az értékesített jegyek

Mint írták, az automatákból értékesített jegyek száma folyamatosan nő, ami az újonnan üzembe helyezett berendezések számának növekedésével várhatóan tovább gyorsul. 2021-ben már a jegyek 12,5 százalékát jegykiadó automatákból, 47,9 százalékát jegypénztárban, 29,3 százalékát pedig online (webes felületen vagy a MÁV applikáción keresztül) vették az utasok.

A BKK jegy- és bérletautomata-hálózatát is optimalizálják

Mint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta fejlesztik és optimalizálják a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegy- és bérletkiadó automatáinak hálózatát, amelynek üzemeltetését a Senso Media Zrt. veszi át a T-Systems Magyarország Zrt.-től; az automaták számát a következő hetekben a jelenleg üzemelő 359-ről 318-ra csökkentik a fővárosban – mondta el a BKK vezérigazgatója szerdán online háttérbeszélgetésen.

Szerződést kötöttek

Walter Katalin közölte, a BKK szerződést kötött a közbeszerzési eljárás nyertesével, a Senso Media Zrt.-vel a szerződést a jegy- és bérletkiadó automatáinak üzemeltetésére. Az átadás-átvételi szakasz hétfőn kezdődik a rendszert gyártó és az eddigi üzemeltető T-System és a Senso Media között.

Három év

A megállapodás december 22-től legalább három évre biztosítja az automatahálózat üzemeltetését és az ügyfelek színvonalasabb kiszolgálását. Walter Katalin kiemelte, az új üzemeltetési szerződés jóval szigorúbb szerződéses határidőkről, kötbérekről rendelkezik, továbbá csökken az üzemeltetési költség. Automatánként havi nettó 35 ezer forintos csökkenést tudtak elérni a közbeszerzés eredményeként. Eddig egy automata havi üzemeltetési költsége nettó 165 ezer forint volt, ez csökken december 22-től nettó 130 ezerre – mutatott rá.

Online vásárlás térnyerése

Közölte, ezzel párhuzamosan a T-Systems Magyarország Zrt. folytatja a meglévő rendszer szoftveres és hardveres fejlesztését: a többi között az e-számla bevezetését, a mobilkészülékről történő QR-kód beolvasás lehetőségének kialakítását és a 4G routerek cseréjét. Walter Katalin elmondta, a hálózat optimalizálása miatt, az online vásárlás térnyerésére tekintettel csökkentik az automaták számát. A hálózatban jelenleg 372 automata van, ebből 359 üzemel, és ez csökken 318-ra. Pár kivételtől eltekintve csak olyan helyeken csökkentik az automaták számát, ahol csoportban több gép áll egymás mellett.

Készpénzmentes vásárlás

A BKK vezérigazgatója kitért arra is, hogy a készpénzmentes vásárlások száma is dinamikusan bővül az automatáknál, már 70 százalékos a bankkártyás vásárlások aránya. Diószegi Ágnes, a BKK ügyfélkapcsolati és értékesítési vezérigazgató-helyettese közölte, 17 kerületben csökken az automaták száma. A leszerelendő gépeken előzetes tájékoztatót helyeznek ki, majd a leszerelés után az automaták helyén marad egy zsámoly, amely tájékoztatja az utasokat arról, hogy hol van a legközelebbi értékesítési pont. Amint elindul a saját értékesítési applikációjuk, ennek a QR-kódja is elérhető lesz az említett a zsámolyokon – fűzte hozzá.

Csökkentés

A BKK közleményében tudatta azt is, hogy automaták számának csökkentését elsősorban a mobiljegy részesedésének dinamikus növekedése indokolja, amely tovább erősödhet azt követően, hogy a jegy- és bérletvásárlás funkció beépül a megújuló BKK Futár alkalmazásba. A hálózat optimalizálásában a készpénzmentes vásárlás iránti igény és a fenntartható üzemeltetés is fontos szerepet játszik – írták.

A főbb csomópontok

Közölték, a főbb csomópontokban, az utasáramlási szempontok szerinti kiemelt helyszíneken lévő automaták kevésbé érintettek, ezeken a helyeken a gyors, gördülékeny vásárlás változatlanul biztosítva marad. A BKK ügyfélközpontjai, pénztárai és a viszonteladók ugyancsak alternatívát kínálnak azoknak, akik papíralapú jegyet vagy bérletet vásárolnának Budapesten – mutattak rá. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Jegyautomata – Forrás: MÁV Csoport