Meg kell védenünk Budapestet a rezsicsökkentés megszüntetésének hatásaitól! – írja a főpolgármester a közösségi médiában. Mindezt a kormány brutális megszorításai után jelentette ki.

Cseh Tamás után szabadon

Alig két hónappal a választások után – Cseh Tamással szólva – Valóság Nagybácsi beköszönt a kormányülésre. Lehet játszadozni a szavakkal, de a hétvégén bejelentett intézkedéscsomag pontosan az, aminek látszik: brutális megszorítás – fejtegeti Karácsony Gergely.

Hatástanulmányok nélkül

Nem igaz az az állítás, hogy a kisvállalkozások és az önkormányzatok képesek lesznek kigazdálkodni annak hatásait, hogy kikerülnek a rezsicsökkentés alól – véli a főpolgármester. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Akár egy betéti társaság is fizethet majd

A kormány megszigorító intézkedéseiről a BudaPestkörnyéke az első között számolt be. Ennek egyik fontos eleme, hogy szigorúan csak a magánemberekre vonatkozik majd a világpiacitól eltérő energiaár.

Bajban lesz Budapest tömegközlekedése

A közösségi közlekedés számára egyszerre jelenik meg az üzemanyag ára növekedése miatti teher, valamint a villamosenergia és a földgáz árának drasztikus emelkedése miatti többletköltség. Ez 20 milliárd forint körüli többletet is jelenthet 2022-ben az előző évhez képest Budapesten.

És a közvilágítás is

A kormány által most bejelentett lépés azt eredményezi, hogy a közvilágítás is kikerül a rezsicsökkentés hatálya alól. Amennyiben a főváros nem hozott volna nem szokványos lépéseket már 2021 decemberében, akkor ennek éves költsége mintegy 8-10 milliárd forinttal emelkedett volna az év során.

Intézkedések

Annak érdekében, hogy Budapestet megvédjék a rezsicsökkentés hatásaitól azt várja el a szakértőitől, hogy a fővárosi tulajdonú cégek vezetőivel rövid időn belül javaslatokat tegyenek le az energiaköltségek csökkentése érdekében.

Brüsszelbe megy kérni

A június 13-ai héten Brüsszelben folytat tárgyalásokat az Európai Bizottság illetékeseivel annak érdekében, hogy a fenntartható energiapolitikára uniós forrásokat szerezzünk Magyarországnak és Budapestnek.

A kormánnyal is

„Ezen alkalmakkor a kormánnyal is módunk lesz az elmaradt egyeztetések lefolytatására. Mert Budapest nem lehet a rezsicsökkentés megszüntetésének kárvallottja” – zárta bejegyzését a főpolgármester.

Minden további a főpolgármester posztjában