Késsel hadonászott egy férfi a csömöri buszon kedd reggel – ezt állítja az egyik helyi lakos a közösségi oldalon. A nő azt írja, hogy egy zavart férfi, szerinte drogos, a helyi anyaotthonnál szállt fel, ezután kezdett el késsel fenyegetőzni úgy, hogy a buszsofőrt is kizavarta a fülkéből. A nő azt írja, a sofőr hátramenekült, ahol több gyerek is tartózkodott, az utasok ettől nagyon megijedtek. 

FRISSÍTÉS: A Pest Vármegyei RFK és a BRFK is válaszolt megkeresésünkre, azt írták, az ügyben sem bejelentés, sem rendőri intézkedés nem történt.

Kisbabával szállt fel 

Egy másik utas, aki szintén a buszon ült azt írta, hogy a férfi egy nővel és egy kisbabával szállt fel Csömörön, a Béke téren. A férfinek az volt a baja, hogy túl közel állnak az utasok a babához és rá fognak esni.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A fejét verte az üvegbe

“Egyszer meg is állíttatta a buszt hogy leszálljon verekedni egy utassal. Aztán a Rákosi útnál elkezdte verni a saját fejét az üvegbe, felszólítva a sofőrt hogy azonnal álljon meg és nyissa ki az ajtót. Ekkor került elő a kés” – írja a másik utas, aki szerint akkor már a Rákosi járt a busz. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Menekültek a buszról

“Kíváncsian várom én is a fejleményeket. Én ültem elől a 3 éves kisfiammal, mi leszaladtunk a buszról, mert a férfi közvetlen mellettünk hadonászott a késsel, beszálltunk egy mögöttünk álló autóba, innen is köszönöm az úrnak a segítséget. Követtük a buszt mikor láttuk hogy a késelő lent maradt, egy pirosnál vissza szálltunk mert fent hagytam a cuccunkat” – írta egy másik utas. 

Rendőrök várták

Az utasok ezután rendőrt hívtak, akik az Őrs vezér téri megállóban várták meg a busz érkezését. A beszámolók szerint a sofőrnek nagyon megijedt, de nem lett baja. Az esettel kapcsolatban megkérdeztük a rendőrséget, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket. 

Vasárnap is konfliktus volt a buszon

Egy másik hozzászóló szerint vasárnap “a 21:10-es Örsről induló buszon is volt két utas között konfliktus. Az illető egy idősebb utast többször megrúgott, majd a Béke téren leszáll(tak). Az is majdnem verekedésbe torkolt. Talán van összefüggés. Lassan iskolakezdés, rengeteg gyerek kezdi meg újra a buszozást. Ez így aggasztó”.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Busszal utaznak a drogosok? 

A helyiek attól tartanak, hogy miután a HÉV-en szigorúbban ellenőrzik az utasokat, emiatt a kábítószer-fogyasztók inkább buszon utaznak és emiatt szaporodtak meg a támadások. A HÉV-en történt incidensekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen. 

Kiemelt kép: illusztráció