Amint arról beszámoltunk, Sallai Nóra szeptember 27-én szenvedett súlyos balesetet Alsónémediben. A színésznő és gyermeke egy zsúrról tartottak Dunaharaszti otthonukba, amikor megtörtént a baj. A Hunyadi és a Haraszti utca kereszteződéséből fordultak ki, ám a sajtóértesülések szerint 130-cal érkező BMW-s letarolta őket.
Intenzíven kezelik
A kisfiút még a helyszínen újra kellett éleszteni, és Nórát is válságos állapotban emelték ki az autó roncsai közül. Szerencséjére ott volt az a 15 éves lány, aki „megmentette az életét”, stabil oldalfekvésbe tette, és a mentősök utasítása szerint cselekedett, amíg ki nem értek a helyszínre. Azóta csupán annyit lehet tudni, hogy a színésznőt továbbra is intenzíven kezelik, gyermekéről pedig nem érkezett azóta sem nyilvánosságra hozható információ. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Külön intézményben ápolják őket
A Jóban Rosszban színésznőjét és öt éves kisfiát, azóta is válságos állapotban vannak. Sallai Nóra családja érthető módon összetört, ráadásul naponta csak 10 percre láthatják őt és a kisfiút. A színésznőt és gyermekét külön intézményben kezelik, így a családnak ingáznia kell.
10 percig lehetnek bent
“A szabály szerint az intenzív osztályon csak a közvetlen hozzátartozók lehetnek ott, és ők is csak tíz percig, maximum harmincig. Természetesen a létszám sem mindegy, két főt engednek be ilyenkor. Persze, vannak kivételes esetek is, de úgy tudom, hogy Nórához csak tíz percre mehetnek be” – mondta a Borsnak egy informátor.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Ebben az autóban utazott Nóra és a kisfia
Forrás: TV2
Összefogtak a kollégák
Nóra állapotával kapcsolatban az utóbbi napokban nem sok változás történt, továbbra is vért kap és mint korábban megtudtuk, több műtét is vár még rá. A barátok és kollégák összefogtak érte, hiszen sürgősen vérre volt szüksége az életmentő műtétekhez.Több véradó ponton is lehetőség volt irányított véradásra az egész országban, most pedig megszólalt az Országos Vérellátó Szolgálat arról, hol tartanak jelenleg.
Sikeres véradás
“A felhívás elérte a célját, sokkal többen jöttek el, mint amennyire a betegnek eddig szüksége volt, de ez nem azt jelenti, hogy a fennmaradó vérkészítmény kárba veszne, csak mást pácienst látunk el vele. Egyébként állandó kapcsolatban vagyunk a beteget ellátó kórházzal, és a jövőben valószínűleg még sok vérkészítményre lesz szüksége a transzfúzióhoz. Jelenleg naponta nagyjából két-három egységnyi vérigény (1 egység = 4,5 decilter vér – a szerk.) érkezik be hozzánk az ellátó kórházból, korábban ennél többet is igényeltek, de a beadott pontos mennyiségről nem rendelkezünk információval” – tudatta a story.hu-val dr. Nagy Sándor szakmai főigazgató-helyettes. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Sallai Nóra – Forrás: TV2