A főpolgármester egy képet is megosztott a közösségi oldalán az esetről. Alig néhány hónapja ültették a fát, de valakinek máris útban volt.

Egy páfrányfenyőt pusztítottak ki

Az ismeretlen elkövető egy 5 centiméteres átmérőjű törzzsel rendelkező fát tört ketté. Azt nem lehet tudni, mi volt az indítéka. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Vizsgálják, ki lehetett az elkövető

A térfigyelő kamerák felvételeit már vizsgálják az eset kapcsán. Csak a megcsonkított fa törzse emlékeztet arra, hogy a téren ott nemrég még egy fiatal facsemete állt. Az esetről elsőként Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze posztolt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Karácsony Gergely is kiakadt

A főpolgármester posztjában elmondta, csak három hónappal ezelőtt történt meg a felújított Blaha Lujza tér átadása. Akkor 80 fát ültettek el, ám az egyiket most valaki kitörte. Ő sem érti, kinek lehetett útjában a facsemete.

Mindezek ellenére a főpolgármester bizakodó

Karácsony Gergely úgy véli, a budapestiek többsége vigyáz a városra és a fákra is. Azt kéri mindenkitől, hogy vigyázzon a kizöldített Blahára.

Megfizettetnék vele az okozott kárt

A hozzászólók közül sokan szintén értetlenül állnak az eset előtt. Van, aki egyenesen ki is fizettetné az okozott kárt azzal, aki elkövette. Más kommentelők igyekeznek humorral oldani a feszültséget.

Karácsony Gergely posztja az esetről

Ezek is érdekelhetnek!

Szavazásra szólít fel minden budapestit Karácsony Gergely

A Margitszigeten lévő szökőkút a turisták által is kedvelt látványosság. A főpolgármester most arra hívta fel követői figyelmét, hogy szavazhatnak, milyen dalok szóljanak vagy éppen ne szóljanak a szökőkút műsorán. Március 12-ig lehet szavazni ide kattintva.

Május és október között működik a kút

Tavasz végétől az ősz közepéig minden egész órában megszólal valamilyen zene és arra komponálva egyedi vízi műsor. Amikor besötétedik, mindez fény- és filmvetítéssel egészül ki. A vízi látványt 155 fúvóka összehangolt munkájának hála lehet megcsodálni.

Ezek a dalok lesznek majd hallhatók

A zenei programba a 8 legtöbb szavazatot kapó dal kerül be. A listában vannak magyar dalok, köztük könnyűzenei alkotások is szerepelnek szép számmal. Külföldi dalok közül is választhatnak a voksolók. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A kitört facsemete – Forrás: Karácsony Gergely Facebook oldala