Hamarosan „új” Combino villamos közlekedik majd 2041-es pályaszámmal a fővárosban – írt róla Facebook-oldalán a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE). A budapesti és a magyar közösségi közlekedés fejlesztésével, üzemtörténetével foglalkozó szervezet szerint a decemberi balesetben megsérült két Combino moduljaiból sikerült egy működőképes példányt összeállítani.
Üzemképes járművet varázsoltak
A 2022. december 19-i ütközéses balesetben súlyosan, javíthatatlanul megrongálódott a 2014-es és a 2026-os számú villamos nagy része. A Siemens szakembereinek segítségével sikerült a maradványokból egy üzemképes járművet varázsolni, amely hamarosan meg is jelenik a Nagykörúton 2041-es pályaszámmal. A VEKE szerint talán helyreállítják a maradékot is, illetve új modulokat gyártanak helyettük. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Sokba fog kerülni
Az írás szerint előfordult már olyan eset, amikor fejmodul került részben újragyártásra, de most nagyon magas lehet a számla összege. Ezt a cechet a BKV-nak saját költségvetéséből kell állnia, a biztosító erre nem fizet.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Időigényes munka
A munka időigényességére jó példa, hogy a 2028-as kocsi 2014. május 18-án futott neki a baknak Óbudán, a Vörösvári úti végállomáson, és 2018 szeptemberére készült el a javítása.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Leszaladtak a sínekről
A BudaPestkörnyéke.hu a helyszínről számolt be arról, hogy az esti órákban összeütközött két villamos Budapesten, a Boráros tér közelében. A baleset következtében mindkét villamos leszaladt a sínekről. Több mentőegység érkezett a helyszínre, és három súlyos, illetve három könnyebb sérültet szállítottak kórházba.
Súlyosan sérült a villamosvezető
A mentés során kiderült, hogy a hátulról érkező Combino villamos sofőrje súlyosan megsérült, hosszú időbe telt, amíg kiemelték az összeroncsolódott járműből. A 2026-os számú Combino járművezetőjét a tűzoltók szedték ki a fülkéből hosszú küzdelem árán. Először könnyű sérültnek jelentették, de később koponyasérülést állapítottak meg nála, így kórházba szállították.
Rosszullétre hivatkozott
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) információi alapján a sofőr a balesettel kapcsolatban rosszullétre hivatkozott. A villamosa garázsmenetes volt: a hátulról érkező jármű azért ment közel az előtte levő kocsihoz, mert a Mester utcánál, alig pár száz méter múlva kiállt volna a vonalról. Úgy tudjuk, a villamos vezetőjének ájulását a magas vércukorszintje okozta.
Kézzelfogható bizonyíték
Lapinformációk szerint a cégnek kézzelfogható bizonyítéka van arra, hogy a balesetet okozó villamosvezető rosszul lett, és nem a figyelmetlensége okozta az ütközést.
Biztonsági berendezés
A német gyártmányú, közel 54 méter hosszú és 69,7 tonna tömegű Combinón kétféle időhatárral működik a biztonsági berendezés. Ha a vezető 4 másodpercen keresztül nem nyomja meg az éberségét visszaigazoló gombot az ülés karfáján, illetve nem érinti meg az erre a célra szolgáló lábpedált, a gép hangjelzést ad, majd, ha ezt követően sem történik semmi, további 4 másodperccel később intenzíven lassítani kezd és teljesen megállítja a szerelvényt – írja elemző cikkében a Telex.
Csúcsidőben, sűrű vonalon
A Boráros téri baleset ügyében azért kritikusak ezek a kérdések, mert az ütközés egy kifejezetten sűrű vonalon történt, ahol csúcsidőben másfél-kétpercenként követik egymást a járatok. Így, ha előzőleg éppen 50 km/órával, vagyis városon belül, a két megálló közt engedélyezett legnagyobb sebességgel halad egy Combino, akkor az automatikus lassítás megkezdéséig másodpercenként 14,8 métert, összesen pedig 150 métert tesz meg a teljes megállásig. Amikor kifejezetten lassan, mindössze 20 km/órával megy a villamos, mindössze 44 méter kell a vészmegállásig
Egymilliárd forint a becsült kár
A becsült előzetes kár megközelíti az egymilliárd forintot. A BKV egyelőre nem közölte az ütközés során keletkezett anyagi kár pontos összegét, mert mint írják, a villamosok bontása és bizonyos részeinek műszeres vizsgálata szükséges a sérült részek károsodási mértékének megállapításához, és a javítás, javíthatóság megítéléséhez. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: a baleset helyszíne. Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/GK