Nincs megállás, folyamatosan robognak az égbe az árak. Szinte napról-napra többet kell fizetned a boltban szinte mindenért. A kenyér például 15 százalékkal lett drágább egy év alatt. Ezt akkor nem vennéd észre, ha egy 200 ezres havi fizetés 30 ezer forinttal emelkedett volna vagy aki 300 ezret keresett tavaly, idén már 345 ezret vihetne haza. De valamiért a fizetéseink nem lódulnak úgy meg, mint az árak.

Mindig csak felfelé

Még tovább emelkedett az alapvető élelmiszerek, vagy azok előállításához szükséges alapanyagok ára az Agrárközgazdasági Kutatóintézet májusi-június elejei jelentései alapján. Sok zöldség ára emelkedett a közelmúltban, drágább lett a tej, a kenyér és a tojás is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

40 százalékos drágulás

A kutatók ránéztek a Budapesti Nagybani Piac választékára és sajnos nem volt nehéz dolguk. A zöldborsó kilója idén 2200 forintba kerül, míg tavaly csak 1600 forintot kellett érte fizetni. Ez majdnem 40 százalékos drágulást jelent. Olyan, mintha egy tanár 200 ezres havi fizetését 280 ezerre emelték volna – de nem emelték.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Paprika és a dinnye is drágább a piacon

20 százalékkal lett drágább a paprika és sokkal többet kell fizetni a dinnye kilójáért is mint egy évvel korábban – állapították meg az Agrárközgazdasági Kutatóintézet munkatársai.

Drágult a tojás

Magyarországon a jelentés szerint az M és L méretű étkezési tojás csomagolóhelyi ára darabonként 28,3 forint volt 2021 első öt hónapjában, ami 3 százalékkal magasabb a 2020. év azonos időszakának átlagárához képest, az L-es tojás viszont 5 százalékkal drágult – írja a Portfolio.

Felment az ára a tejtermékeknek

A tejért és az abból készült élelmiszerekért sem kérnek kevesebbet, mint tavaly. Áprilisban az előző év azonos hónapjához képest a hazai előállítású tejtermékek közül 5-5 százalékkal emelkedett a natúr vajkrém és a kefir értékesítési ára.

Nem változott a trappista sajt ára

3 százalékkal drágult a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tej, 2-2 százalékkal a tehéntúró és az ömlesztett sajt. A natúr joghurt és a trapista sajt értékesítési ára stagnált, míg a tejfölé 1 százalékkal, az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tejé 2 százalékkal csökkent.

Csökkent a disznóhús ára, észrevetted?

Jó hír a húsevőknek, hogy a darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 15 százalékkal volt alacsonyabb 2021 áprilisában 2020 azonos hónapjához képest. A KSH adatai szerint a rövidkaraj fogyasztói ára 8,9, a sertéscombé 9,2 százalékkal csökkent ugyanekkor. Az persze nagy kérdés, hogy a henteseknél is csökkent-e az ár, vagy profitként lenyelték.

Rossz idő, rossz termés

Csaknem 10 százalékkal kevesebb búza termett Európában a szélsőséges időjárás miatt tavaly az azt megelőző évhez képest – erről számolt be a közelmúltban a RTL riportja, amely szerint az új búza újabb drágulást hozhat magával aratástól, így várhatóan június végétől.

Drágább lesz a kenyér

A Pékszövetség szerint pékségenként és termékenként is eltérő drágulásra lehet számítani, a magasabb alapanyagárak beépülnek a sütőipari termékek árába. A finomliszt áprilisban kilónként 185 forintra drágult, ez 8,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

Kevesebbet ér a pénzünk

Az árak tehát emelkednek és emelkednek, a fizetések viszont ritkán nőnek olyan gyorsan akkorát, mint az árcédulákon a számok. Ebből az következik, hogy az emberek egyre kevesebbet tudnak vásárolni, hiszen a pénzünk napról-napra kevesebbet ér a boltban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció