Reggel még dolgozott, délután azonban már rosszul érezte magát a DK országgyűlési képviselője. Kordás László hétfő este otthonában halt meg. Felesége, két kisgyermeke és párttársai gyászolják. 

Meghalt a politikus 

Amint arról beszámoltunk, hétfő este váratlanul elhunyt a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Kordás László. Az árnyékkormány tagjának haláláról Dobrev Klára adott hírt Facebook oldalán.  “Összetört a szívem. A fejem még mindig zsong, mert próbálom felfogni, hogy elvesztettünk egy szeretett barátot, egy nagyszerű kollégát. Kordás Laci elment”.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

„Szia Klára”

Az EP képviselő azt írta, hogy hétfő délelőtt még elköszönt tőle. „Még hallom Laci hangját, ahogy tegnap elköszönt tőlem; “Szia, Klára, akkor majd találkozunk.” Ez volt az egyetlen ígérete, amelyet már nem fog betartani.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Rosszul érezte magát

A párt politikusai utoljára a hétfő reggeli ülésen találkoztak az 53 éves politikussal, aki a bér- és munkaügyi területért felelt. Akkor még semmi nem utalt a közelgő tragédiára. Napközben viszont már nem érezte jól magát, ezért le kellett mondania a délutáni programját, amely a 16. kerületben lett volna. 

Otthonában halt meg

Hazament pihenni, de a Facebook oldalára még ekkor is kitett egy párttársa, Varju László mellett kiálló posztot, nem sokkal később azonban, otthonában elhunyt. Egyik barátja szerint Kordás Lászlót korábban már kezelték szívproblémákkal, ennek ellenére jól érezte magát. 

Családjáról posztolt 

A DK-s képviselő a halála előtti napon még büszkén mutatta meg követőinek, hogy két kisfiával és a feleségével töltötte a vasárnapot. “Mi így zártuk a hetet. Egy közös társasjátékozással” – írta a meghitt családi fotó mellé a közösségi oldalán.

Gyurcsány Ferenc is búcsúzik

“Megrendülve kóborgunk itt, hogy Laci elment. Jó ember ment. Kisgyerekek, feleség maradt. Meg mi. Istenem!” – írta a pártelnök, Gyurcsány Ferenc.

Így búcsúzott Bősz Anett

„Nincsenek szavaim. Egy mindig jókedélyű, melegszívű, őszinte, végtelen szerethető kollégát vesztettünk el. Egészen picik várták ma reggel, hogy ismét játszhassanak vele. Már soha nem tehetik. Kimondhatatlan szörnyű érzés az elvesztése! Laci, nyugodj békében!” – így búcsúzott párttársa, Budapest főpolgármester-helyettese, Bősz Anett.

Vidám ember volt

„Laci nagyon közvetlen, barátságos, vidám ember volt. Évtizedek óta ismertem őt, már a közös szakszervezeti munkánk elején elmélyült a kapcsolatunk. Jól szónokolt és értette a munkás társadalom nyelvét, hiszen ő is egyszerű munkásként kezdte. Teljesen ledöbbentünk, Laci halála pótolhatatlan veszteség számunkra” – mondta a Blikknek Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség jelenlegi elnöke.

Több diplomát szerzett

Kordás László munkáscsaládból származott, karosszérialakatos-hegesztőnek tanult. 26 évesen, munka mellett leérettségizett, majd több diplomát is szerzett a közgazdaság, az energiagazdálkodás és az államigazgatás területén.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szakszervezeti vezető volt

Frissen végzett karosszérialakatosként is a Vasas Szakszervezet tagja volt. 2002-2004 között az MSZOSZ alelnöke, 2004-2006 között az első Gyurcsány-kormányban a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára, 2012-től a Közmunkás Szakszervezet főtitkára volt, 2015-ben lett a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Posztjáról 2021 szeptemberében mondott le, amikor a Demokratikus Koalíció tagja lett, országgyűlési képviselő, a DK-frakció tagja, és a Vállalkozásfejlesztési Bizottság alelnöke.

Kiemelt kép: Kordás László – Forrás: Facebook