Már Budapesten vannak a fővárosi közösségi közlekedés megújítását szolgáló új BYD elektromos buszok első példányai. Jelenleg 30 elektromos jármű várja a forgalomba állásra való előkészítését. Az új csuklós járművek a főváros belső területeit átszelő, valamint közép-budai vonalakon közlekednek majd.
30 darab kínai busz
Jelentősen javul a fővárosi közösségi közlekedési járműpark színvonala az új, teljesen elektromos meghajtású, alacsonypadlós, klimatizált, fedélzeti kamerákkal és modern asszisztens rendszerekkel ellátott kínai BYD gyártmányú autóbuszokkal, melyekből az első 30 darab már a fővárosban van. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Idén utazhatunk rajtuk
Az elektromos buszoknak a BKK és szolgáltatópartnere, az ArrivaBus Kft. között létrejött szolgáltatási szerződés alapján 2026 tavaszától kell szolgálatot teljesíteniük, azonban lehetséges, hogy korábban, akár már idén találkozhatunk velük az utakon. A forgalomba állás előtt még számos előkészítési munkát végeznek a járműveken: hatósági vizsgálatnak vetik őket alá, valamint specifikus rendszerekkel (FUTÁR, jegykezelő, kamera, utasszámláló) is felszerelik az új buszokat.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Speciális töltési rendszer
Az elektromos járművek töltésére szolgáló rendszer kiépítése már folyamatban van, elkészülése után szintén az új buszokkal tesztelik őket a szakemberek. Olyan modern töltési rendszerről van szó, amely a járművek éjszakai töltését a reggeli forgalomba állásukkal, napközbeni üzemeltetésükkel összhangban képes optimalizálni.
Tanulniuk kell a sofőröknek is
Az új buszokat a járművezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismernie, hiszen ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők. A járművezetők külön képzést kapnak arról, hogy hogyan vezessenek gazdaságosan, fékezéskor az energia-visszatáplálást a lehető legjobban kihasználva.
Nagyrészt elektromos járművekkel utazunk
„A fővárosi közösségi közlekedésben történő utazások kétharmada már most is elektromos járművel (villamos, metro, troli) valósul meg, nagy kihívás ugyanakkor, hogy a buszágazatban is növeljük az elektromos járművek számát” – mondta el Bodor Ádám. A BKK vezérigazgató-helyettese hozzátette, hogy ebben jelent előrelépést, hogy az új flotta részeként az országban egyedülálló módon hamarosan jelentős számú csuklós elektromos busz is forgalomba állhat Budapesten, amelynek köszönhetően a budapesti lesz az ország legnagyobb csuklós elektromosautóbusz-flottája.
Sok új busz érkezik
A tervek szerint 2027-ig összesen 70 új – 50 szóló és 20 csuklós –, teljesen elektromos meghajtású, az ArrivaBus Kft által vásárolt busz áll forgalomba Budapesten. Az új elektromos buszok 100 százalékban alacsonypadlós járművek, telepített kamerarendszerrel és infra-érzékelős automata ajtóvezérléssel működnek, továbbá olyan modern asszisztens rendszerekkel felszereltek, mint holttérfigyelő, gyalogos-, kerékpáros- és tolatás-érzékelők vagy a vezetői fáradtságfigyelő.
Tágas belső tér
Kialakításuknak köszönhetően tágas elsőbbségi teret biztosítanak kerekesszékesek vagy babakocsisok számára, és kerékpárszállításra is alkalmasak. Továbbá a nemrég a fővárosba érkezett új, dízel buszokhoz hasonlóan az új elektromos járműveken is nagy számú USB-töltőpont található, így útközben is könnyen lehet telefont vagy okoseszközt tölteni a buszokon.
Kálvin téren nézhetők meg
Minderről az Európai Mobilitási hét keretében megrendezett Autómentes Hétvégén személyesen is meg lehet majd győződni, az ArrivaBus Kft. ugyanis szeptember 20-21-én 10 és 18 óra között kiállítja az első elektromos BYD-buszok egyikét az esemény helyszínén, a Kálvin téren.
Belvárosban közlekednek
A járművek a BKK és a szolgáltatópartnerei között létrejött szolgáltatási szerződések alapján, a forgalomba álláshoz való előkészítést, valamint a járművezetők oktatását követően állhatnak forgalomba, de akár már a szerződésben rögzítettekhez képest korábban is megjelenhetnek az utakon. Elsősorban a belső területeket átszelő, meghatározó, valamint közép-budai vonalakon közlekednek majd az új elektromos buszok.
A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Új BYD busz – Forrás: BKK

