A főváros jobban örült volna az Albertfalvai hídnak, az olimpia miatt azonban a Galvani híd szinte már teljesen elő van készítve. A főváros vezetése végül támogatásáról biztosította a Galvani hidat, azonban a főpolgármester kijelentette: a pesti oldalon csak akkor épülhetnek meg a hídra vezető utak, ha az a fővárosnak, a kerületnek és a helyi lakóknak is megfelel. A nyomvonal biztosan nem teszi tönkre a Határ úti Kiserdőd, hiszen a főpolgármester azt írta: „megvédtük a Kiserdőt”. De mi ez a kiserdő, kinek és miért olyan fontos?

A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa úgy döntött nem épülhet új út a Kiserdő mentén a fővárosi önkormányzat, az érintett kerületek és a helyi lakosság egyetértése nélkül. A tanács csak olyan megoldások megvalósítását támogatja, amely egyszerre szolgálják a belváros forgalomcsillapítását és a közúti forgalom arányának egész városban történő csökkentését. Ezért nem épülhet olyan új út, ami autópályaként szeli át a várost agglomerációból agglomerációba tartva – írja közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.

Dél-Budai Duna-híd
A Galvani híd látványterve – Forrás: NIF Zrt.

A főpolgármester így folytatja: „Lezárult a Galvani és az Albertfalvai híd kérdése is. Bár az Albertfalvai híd sok szempontból jobban szolgálná a budapestiek érdekeit, hiszen sűrűn lakott kerületi központokat, Budafokot, Csepelt, Pesterzsébetet és Kispestet kötné össze közúton és villamossal egyaránt, a főváros számára a legfontosabb az, hogy új Duna-híd épüljön. A Galvani híd magasabb szintű előkészítettsége és a kormány kizárólagos támogatása okán így elsőbbséget élvez.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fontos eredményeket értünk el a levezető úthálózattal kapcsolatban. Az eredeti elképzelés szerint a Galvani hídról levezető utat a Határ úti Kiserdőn keresztül vezették volna. Ez számunkra elfogadhatatlan. A kormány most elfogadta, hogy két további alternatívát is megvizsgáljanak a Ferencvárosi rendező pályaudvar keresztezésével. Ezzel a főváros eredeti, évtizedeken át aktuálisnak számító tervei valósulnának meg, amely nagy fejlesztési lehetőséget kínálna Külső-Ferencvárosnak is.

A Határ úti Kiserdő

Mi ez a Kiserdő, hol van és miért fontos? A Kiserdő valójában egy 2 km hosszú és 200 méter széles erdősáv Dél-Pesten. Az egyik vége a Ferihegyi Repülőtérre vezető út és az Üllői út szétválásánál, a másik majdnem a Soroksári útnál van. Tulajdonképpen ez választja el Ferencvárost Kispesttől, a József Attila-lakótelepet Wekerleteleptől.

A környéken élők nagyon szeretik, mert az ipartelepekkel teli Dél-Pest egyik zöld szigete, kiváló hely egy jó sétára, bringázásra, de van itt játszótér és egy erdei tornapálya is. A fák között valóban olyan érzése van az embernek, mintha valahol a város szélén járna egy erdőben. A területet ismerők szerint a tavaszi ibolyavirágzás idején ez a „csodák földje”.

A Galvani híd tervezésekor a környéket csak térképről ismerőknek kézenfekvőnek tűnt kivágni ezt az erdősávot és a helyére egy Hungária körút szélességű betoncsíkot húzni, hogy az autók akadálytalanul robogjanak a híd felé. Szerencsére az ötletből nem lett semmi, a helyi zöldfelület megmarad, a tervezőknek pedig új nyomvonalat kell találni.

Karácsony Gergely ezzel kapcsolatban azt írta: Idén december 31-ig igyekszünk olyan megoldást találni a hídhoz kapcsolódó út elvezetésére, amely minden érintett félnek, a fővárosnak, a kerületeknek és a helyi lakóknak is megfelel. Ennek hiányában pedig az út építése megáll a pesti oldal elérésekor, a Soroksári út vonalában, amíg mindenki számára elfogadható lehetőséget nem találunk. Ezzel a Városliget és a Római-part után a Határ úti Kiserdőt is megvédtük.” – írja a főpolgármester.

Kiemelt kép: A Határ úti Kiserdő – Forrás: GoogleMaps