A budapesti rendőrök keresik azt a férfit, aki egy 84 éves nő nyakából tépte ki az arany láncát.

Szilágyi Alex 2020. június 3-án 12 óra 25 perc körül Budapest 9. kerület Imre utca és a Mátyás utca kereszteződésénél támadta meg a bottal közlekedő 84 éves asszonyt.

Nyakából kitépte arany láncait, majd elfutott a helyszínről. A dulakodás közben fellökte az idős asszonyt, aki nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A bűncselekmény elkövetését a térfigyelő kamera rögzítette, így a rendőrök rövid időn belül azonosították a 30 éves Szilágyi Alexet. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A rendőrség nyomozást indított felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel megvalósítva rablás bűntettének gyanúja miatt.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható férfi tartózkodási helyét ismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Babakocsis anyukát is megloptak

A BudaPestkörnyeke.hu májusban számolt be arról, hogy a 19. kerületben egy babakocsit toló anyuka nyakából egy férfi kitépte a nyakláncát. A támadás következtében az édesanya a babakocsira esett, ami felborult, és a kisgyerek kiesett a kocsiból.

Kiemelt kép: Szilágyi Alex – Forrás: police.hu