Egy kérdőív kitöltésére kéri Vitézy Dávid a budapestieket a Ferihegyi repülőtérre vezető úttal kapcsolatban. Ebben a problémás területeket is meg lehet jelölni. A jelenlegi 2×1 sávos utat bővíteni fogják, és ehhez gyűjtik az észrevételeket.

Már kínos

A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre vezető út rendkívül rossz állapotú, balesetveszélyes és zavarérzékeny. Felújítása mindenképpen időszerű – írja Vitézy Dávid. A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója szerint az út nem méltó sem Budapesthez, sem Magyarországhoz.

Egy kis történelem

A mai 2×1 sávos út 1940-43 között létesült, az akkor még épülő repülőtér közúti megközelítésére. A Ferihegyi repülőteret 1950-ben adták át, ez az út azóta teremt kapcsolatot Budapest és a repülőtér között. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Innen indul a városban

A gyorsforgalmi út Kőbánya határában kezdődik, az Üllői út közepén, a Száva utca vonalában. A szalagkorláttal elválasztott út innen elemelkedik az Üllői úttól majd a Határ úti csomópontot már felüljárón íveli át, egyúttal elkanyarodva az Üllői út nyomvonalától is.

2×2 sávos lesz

Több zöld felülettel, a gyalogos és kerékpáros infrastruktúra javításával, új buszsávok létesítésével és a keresztirányú közlekedés átalakításával építünk 2×2 sávos utat a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér felé, hogy az eleget tegyen a 21. századi követelményeknek.

A kérés

A kiviteli terveknek 2022. június 28-áig kell elkészülnie. A tervezésben sokat segít, ha képet kaphatnak arról, hogy a közlekedőknek és a helyieknek mik az igényeik és az elvárásaik – írja Vitézy Dávid és egyben azt kéri, hogy töltsék ki ezt a kérdőívet.

A remények

Ez a beruházás túlmutat a belváros és a repülőtér közötti közúti kapcsolat javításán. Egyszerre szolgálja a dél-pesti kerületek és egyes városrészek közötti közúti, közösségi közlekedési, gyalogos- és kerékpáros kapcsolatok javítását, másrészt egy ilyen megújult infrastruktúra nagyszabású városfejlesztést indíthat el.

Fejlődhetne a lepukkant városrész

Az útmenti barnamezős területeken jelentős építkezések és ingatlanfejlesztések kezdődhetnek, és ez egész Budapestnek kedvező lehet. Városias jellegű főutat tervezünk a Határ úti metrómegállótól egészen Budapest széléig a repülőtér irányába – zárja sorait Vitézy Dávid.

Címlapfotó: Fortepan / UVATERV