Közleményt adott ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az újranyitás lehetőségeivel kapcsolatban. Azt írták, szerintük érdemes lenne akkor feloldani a boltzárat, ha a betegségen átesett és a már beoltott felnőtt lakosság létszáma eléri a teljes lakosság 25 százalékát.

Máshogy képzelik el a nyitást

A Parragh László vezette testület komoly kritikát fogalmazott meg a korlátozó intézkedések egy részével kapcsolatban. Mint kiderült, a szakmai szervezet inkább akkor döntene a boltzár fokozatos feloldásáról, ha már a teljes lakosság 25 százaléka be lett oltva vagy átesett a fertőzésen – írja az Index.

Tartanak a csődtől

Vállalkozói jelzések alapján nehezen értelmezhetők a jelenleg hatályban lévő korlátozó intézkedések, de ezek még a kkv-k szempontjából is versenytorzítóak. Emiatt álltak elő a saját nyitási ötletükkel, amellyel még a tömeges csődhullámot is elkerülhetnék. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezzel a megoldással érveltek

Felvetettek egy megoldást arra az esetre is, ha továbbra is fent kellene tartani a korlátozó intézkedéseket. Ebben az esetben azt javasolják a boltzár helyett, hogy inkább az üzlethelyiségekbe belépők számát korlátozzák, és az egységnyi területen tartózkodó személyek száma legyen az irányadó.

Támogatják a javaslatot

A kereskedelmi és iparkamara javaslatát támogatják a kereskedelmi érdekképviseletek is, mivel az ehhez hasonló korlátozást a vállalkozások jobban tudják kezelni. Előnye még a javaslatnak, hogy a hatóságok is könnyebben tudnák ellenőrizni az üzleteket.

Nem értik a mostani korlátozásokat

Az iparkamara azért is adta ki a közleményét, mert a kamarához érkezett vállalkozói észrevételek alapján a jelenleg érvényben lévő korlátozások nehezen értelmezhetők, illetve a kkv-k szempontjából versenytorzítóak.

Most korlátoznak, húsvét után jöhet a nyitás

A járvány harmadik hullámának felerősödésével szigorításokat vezettek be március 8-án, és többek között betiltották a fodrászatok, szépségszalonok nyitvatartását március 22-ig. A szigorítások lassan lejárnának, de a magas esetszámok miatt újból meghosszabbították az intézkedést, így március 29-ig biztosan maradnak a szigorító intézkedések.

Készül a nyitási terv

Az eddigi tervek szerint a fokozatos újranyitás akkor lépne érvénybe, amikor Magyarországon beoltják az első 2 és fél millió embert. Ha beadnak ennyi vakcinát, akkor kinyithatnának az iskolák és a vendéglátó egységek teraszai is.

3 milliónál nyithatnának a szállodák

A tervezet szerint a második ütemben, amikor már 3 millió fő is megkapta már a vakcináját, akkor nyithatnának a szállodák, de persze az erről szóló egyeztetések folyamatosan zajlanak.

Motiválni akarnak

Azzal, hogy a beoltottak számához viszonyítják az újranyitás lehetőségét, csak motiválni akarnak. A tervek szerint tehát kijelenthető, minél több a beoltott, annál gyorsabban fogják feloldani az országot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay